Idén már nemcsak a székesfehérvári iskolákból érkeztek pályamunkák, hanem az egész megyéből.
(Amennyiben az "egeret" a képek aljára irányítja, elolvashatja a képaláírásban, hogy ki rajzolta a képet, és nyert-e valamilyen díjat)
Ennek köszönhetően, ebben az évben kétszer annyi rajz érkezett szerkesztőségünkbe, mint tavaly.
A közel 200 alkotást háromtagú zsűri értékelte többféle szempont szerint. Ugyanúgy számított a pályázó életkora, mint a rajzok hangulata vagy éppen a rajz elkészítési technikája esetleg fantáziája.
A zsűri végül kiválasztotta a három legjobb alkotást, illetve a különdíjasokat is.
(A második helyezett kilétét még keressük, ugyanis a rajzpályázat második legjobb alkotását készítő diák, csak az iskolája nevét írta a rajz hátuljára - reméljük hétfőre sikerül kiderítenünk ezüstérmesünk személyazonosságát.)
Alábbi táblázatunkban a nyertesek nevét, iskoláját és a nyereményeket nézhetik meg. A felsorolt ajándékokon kívül minden versenyző egy emléklapot, valamint egy Vidis szilikonkarkötőt is kap ajándékba.
| Helyezett | Név | Iskola | Nyeremény |
| I. | Dezső Nóra | Csanádi Imre Általános Iskola (Zámoly) | Egy eredeti Videoton FC mez, a nyertes nevével feliratozva + családi focibérlet (4 fő részére a 2011/2012-es idény őszi szezonjára) |
| II. | Zólomy Zénó | Kossuth Lajos Általános Iskola (Szfvár) | Vidi szurkolói sál + családi focibérlet (4 fő részére a 2011/2012-es idény őszi szezonjára) |
| III. | Faddi Eliza Kíra | Lovasberény | Vidi bögre + családi focibérlet (4 fő részére a 2011/2012-es idény őszi szezonjára) |
| Szurkolói különdíj (RBD) | Szabó Martin | Comenius Gimnázium (Szfvár) | RBD-sál |
| Fiatal pályázó kategória I. helyezett | Tatai Boglárka | ÁMK Sárszentmiklósi Általános Iskola | Vidis bögre |
| Fiatal pályázó kategória II. helyezett | Góbi Marcell | Tóvárosi Általános Iskola (Szfvár) | Vidis bögre |
| Fiatal pályázó kategória III. helyezett | Bölcsföldi Bianka | Munkácsy Mihály Általános Iskola (Szfvár) | Vidis bögre |
| "Különleges technika" különdíj | Varga Zsombor | Aba Sámuel Általános Iskola (Aba) | Vidis ülőpárna |
| "Legkreatívabb alkotás" különdíj | Sulák Bercel | Németh László Általános Iskola (Szfvár) | Vidis ülőpárna |
| "Legjobb hangulat" különdíj | Mayer Zoé Zsuzsanna | Munkácsy Mihály Általános Iskola (Szfvár) | Vidis ülőpárna |
| "Rajzhűség" különdíj I. | Mészáros Barnabás | Ciszterci Gimnázium (Szfvár) | Vidis ülőpárna |
| "Rajzhűség" különdíj II. | Nyerges Krisztián | Eötvös József Szakközépiskola (Szfvár) | Vidis ülőpárna |
| "Legjobb stílus" különdíj | Donner Dóra | Vizívárosi Általános Iskola (Szfvár) | Vidis ülőpárna |
Author: Wéninger Ákos








