Pető Tamás és Nikházi Márk értékelte a 2-2-re végződött idényzáró bajnokit.
Pető Tamás:
"Őrült mérkőzés volt a mai. Az a csapat, amelyik idegenben két gólt tud rúgni, de nem nyeri meg a mérkőzést, annál mélyebb próblémák vannak. Játszottunk egy tökéletes első félidőt, végig uraltuk a mérkőzést, a második félidőben mégis a kapusunknak köszönhetjük, hogy megmentett minket több góltól. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Katasztrofális fizikai állapotban vettem át a csapatot, két hét alatt ennyit tudtunk javítani, de 50 perc után az összes játékos elfogyott az erejével. Még ötöt kellett volna cserélnem, annyira elfáradt a végére minden játékos. A második félidőben nagyon jól játszott a Budafok, de ehhez az is kellett, hogy mi elfáradjunk. Látszott, hogy az ellenfelünk jó állapotban van, 0-2 után is volt veszély a játékukban. Azonban az, hogy tíz másodperccel a vége előtt egy ellenfél térfeléről felívelt labdát nem tudtunk levédekezni, az a válogatott legutóbbi meccsére hajazott. Erre kívülről nem lehet hatni, a pályán kell megoldani ezeket a szituációkat. Remélhetőleg lesz egy jó felkészülésünk, ami után ezeket a meccseket meg fogjuk tudni nyerni. A tudás megvan, de mentálisan és fizikálisan rendbe kell hozni a játékosokat."

Nikházi Márk:
"Az egyik legnagyobb futballélményem volt a mai, óriási büszkeség számomra, hogy ennek a csapatnak lehetek a vezetőedzője. Az ilyen meccsek adnak igazán hitet és mutatják meg, hogy jó csapat vagyunk. Az ellenfél sokszor rúgta ki a labdát a gólvonalról, volt kapufánk is, így akár öt gólt is szerezhettünk volna, annak ellenére, hogy az első 15-20 perc a Videotoné volt. Mindenképp jónak értékelem a mai teljesítményünket."
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: vidi.hu








