KÖLCSÖN

Kölcsönben játszik tavasszal Rostás Szilárd és Ekbauer Tamás

Két fiatal játékosunk az NB III-ban szereplő VSC 2015 Veszprém színeiben bizonyíthat a tavaszi idényben.

Klubunk és a VSC 2015 Veszprém megállapodásának értelmében a 2025/2026-os szezon tavaszi idényében kölcsönben az NB III Észak-Nyugati csoportjában szereplő csapatban szerepel Rostás Szilárd és Ekbauer Tamás.

Rostás 2025 nyarán érkezett és már debütált az NB II-es bajnokságban, míg Ekbauer saját nevelésű, profi szerződéssel rendelkező játékosunk.

"Ekbauer Tamás számára sokat jelenthet, hogy a második csapatunk hiányában az U19-es bajnokság után eggyel feljebb léphet és egy félévet az NB III-ban játszhat, ami nagyban segítheti a fejlődését. Rostás Szilárd esetében - aki fél évvel ezelőtt érkezett a Vidihez - a bő keretünk és a kevés játéklehetőség miatt döntöttünk a kölcsönadás mellett, hiszen fiatal játékosként számára az a legfontosabb, hogy a pályán tudjon bizonyítani. A Veszprém vezetőedzőjét ismerjük, korábban a Vidinél is dolgozott, jó kapcsolatban vagyunk vele, így biztos vagyok benne, hogy az együttműködés minden fél számára pozitív lesz" - nyilatkozta honlapunknak Nikolics Nemanja sportigazgató.

A Veszprém számára a bajnokság február utolsó hétvégéjén folytatódik majd. Mindkettejüknek sikeres kölcsönjátékot kívánunk!

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: vidi.hu

További hírek