Torvund Alexander a Wolverhampton Wanderers FC-nél szerepel próbajátékon

Fiatal tehetségünk iránt lankadatlan az érdeklődés, ezúttal Angliába hívták próbajátékra.

Nyáron csatlakozott a Videoton FC-hez a Vasas Kubala Akadémiától Torvund Alexander. Az utánpótlás-válogatott támadó azóta fiatal kora ellenére is a felnőtt mezőnyben játszik, ősszel hat alkalommal lépett pályára a Vidi II-ben, a THSE-Szabadkikötő ellen pedig gólt is lőtt.

A 2000-es születésű játékosra nemzetközi szinten az áprilisi U17-es Európa-bajnokságon figyeltek fel, azóta pedig az U19-es nemzeti csapatban is követik teljesítményét. Torvund a nyáron a Vidihez igazolása előtt a Premier League-be feljutó Brightonnál és az onnan kieső Sunderlandnél is járt próbajátékon, novemberben Németországban, a Borussia Mönchengladbachnál szerepelt próbajátékon, és két gólt is szerzett az egyik felkészülési mérkőzésen.

Torvund Alexander január 14-től január 27-ig vesz részt próbajátékon Angliában, ahol a Wolverhampton Wanderers FC U23-as együttesében bizonyíthat.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek