ÜNNEPELTEK

Július 20-26.

Július 20. és 26. között 11 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.

Július 20.:

1951. július 20-án született Karasz János, aki 2002-2003 között volt a Vidi technikai igazgatója.

1979. július 20-án született Marko Nikolics, aki 2017-2019 között volt a Vidi vezetőedzője. 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupát nyert a Vidivel, valamint 2018-ban csapatunk az EL-csoportkörében szerepelt a szerb tréner irányításával, akit a HLSZ ugyanabban az évben az Év Edzőjének is megválasztott. Minimum 45 bajnoki mérkőzés alapján klubunk történetének legsikeresebb vezetőedzője Marko Nikolics, akinek irányításával a megszerezhető pontok 65,4%-át gyűjtöttük be.

1991. július 20-án született Liam Anderson, aki a 2016/2017-es szezonban fitneszedzőként dolgozott a Vidinél.

Július 21.:

1987. július 21-én született Fekete Attila, aki a 2006/2007-es szezonban összesen hat tétmeccsen lépett pályára a Vidiben.

1988. július 21-én született Elek Ákos, aki 2009-2012 és 2019-2022 között volt a Vidi labdarúgója. Összesen 155 tétmeccsen szerepelt a Vidiben, 2011-ben bajnokságot, 2019-ben pedig Magyar Kupát nyert csapatunkkal. Ezenkívül 2009-ben Ligakupát, 2011-ben pedig Szuperkupát is nyert a Vidivel. Ő volt a klub történetének 36. válogatott játékosa, valamint az ő nevéhez fűződik a Vidi első BL-gólja, amit 2011-ben éppen egy nappal a 23. születésnapja előtt szerzett a Sóstói Stadionban a Sturm Graz ellen.

2009-ben ezen a napon lett csapatunk neve ismét Videoton FC.

Július 22.:

1961. július 22-én született Nagy Mihály, aki a 2014/2015-ös szezonban pályaedzőként, 2015-ben pedig rövid ideig utánpótlás-vezetőként dolgozott a Vidinél. 2015-ben tagja volt a második bajnokcsapatunk szakmai stábjának.

1972. július 22-én született Csehi Zoltán, aki a 2000/2001-es szezonban összesen 15 tétmeccsen lépett pályára a Vidiben.

1962-ben ezen a napon nyertük meg a hagyományos Nyári Kupa Duna-csoportját.

Július 23.:

1978. július 23-án született Késedi Gábor, aki 2016-2023 között videóelemzőként dolgozott a Vidinél. 2018-ban magyar bajnok, 2019-ben pedig Magyar Kupa-győztes lett csapatunkkal.

1992. július 23-án született Litkei Barna, aki a 2009/2010-es szezonban egy meccsen lépett pályára a Vidiben.

1961-ben ezen a napon nyertük meg a hagyományos Nyári Kupa Pesti-csoportját.

Július 25.:

1983. július 25-én született Roman Konecny, aki a 2007/2008-as szezonban egy tétmeccsen szerepelt a Vidiben.

Július 26.:

1975. július 26-án született Balogh Attila, aki 2013 óta klubunk ügyvezetője.

1981-ben ezen a napon nyertük meg a Gyöngyösi AK 75. évfordulóján rendezett tornát.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: vidi.hu

További hírek