A két vezetőedző értékelte a vasárnap esti, 0-0-ra végződött találkozót.
Pető Tamás:
"A mérkőzés nagy részében uraltuk a játékot, nagy fölényben játszottunk, de a fölényünk meddő volt. Több lehetőségünk volt a gólszerzésre, de sajnos most ezek nem mentek be. A szerencséért meg kell dolgozni, ezt elmondtam az öltözőben is, a szerencsét nem adják ingyen. A játékosok hozzáállásával és mentalitásával abszolút elégedett voltam. Az utolsó percig mentünk előre a győzelemért, ez látható volt. A szerencse most nem állt mellettünk, de jó az út, jó a játékosok hozzáállása. Nagyon csalódottak most az eredmény miatt, de dolgozunk tovább és a reményeink szerint az utolsó mérkőzésen azok a labdák, amik most kifelé pattantak, már befelé fognak."

Visinka Ede:
"A játékosaim óriásit küzdöttek. Volt egy meccstervünk, ezt szerintem 95%-ban teljesítettük is. Az első félidő egy taktikai csata volt, míg a második játékrészben belementünk egy adok-kapokba a Vidivel. Néhány szituációban szerencséjük is volt játékosaimnak, nagyon sokat tettek érte, hogy így legyen. Ezért gratulálok nekik, nagyon büszke vagyok. Ha jobban játszunk a labdaszerzések utáni kijövetelekkor, talán gólt is szerezhettünk volna, de nem vagyunk elégedetlenek az egy ponttal. Tudjuk, hogy a Vidi tradicionálisan nagy klub, gyönyörű stadionnal, jó csapattal, ez a pont nagyon értékes lesz a későbbiekben."
Author: Vidi.hu
Photo: vidi.hu








