VIDI - KTE

Vezetőedzői értékelések

Pető Tamás és Tímár Krisztián értékelte a 2-1-es Videoton-győzelemmel végződött mérkőzést.

Pető Tamás:

"Kissé idegesen kezdtük a mérkőzést, az elején a Kecskemét egy kicsit jobban játszott, mint mi. Aztán megmutattuk az erőnket, hogy most már hátrányból is fel tudunk állni és meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Onnantól kezdve szerintem egyértelmű, hogy mi voltunk a jobb csapat, mondhatom azt, hogy végig jobbak voltunk. Azt hittem, hogy nehezebb mérkőzés lesz. Nagyon örülök a három pontnak, nagyon sokat jelent a csapatnak és a klubnak a sorozatban három győzelem. Ennek akkor lesz nagyon nagy értéke, hogyha majd a jövő héten is tudunk nyerni. Összességében azt gondolom, hogy mi voltunk a jobb csapat ma, gratulálok a játékosaimnak!"

Tímár Krisztián:

"Jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést. A félidő közepén uraltuk a találkozót, és tényleg az történt, amit mi akartunk, viszont a félidő vége felé hagytuk feljönni az ellenfelet, és egy pontrúgás utáni figyelmetlenségből, egy kavarodásból sikerült kiegyenlíteni a Vidinek. Utána próbáltuk a félidőben rendezni a sorokat. Szerintem nem is kezdtük volna rosszul a játékrészt, viszont megint jött egy pontrúgás utáni figyelmetlenségből egy mögénk belőtt labda. Teljesen érthetetlen számomra, hogy mennyire nem figyeljük ezeket a szituációkat. Azt gondolom, hogy egy-két játékos a második gólnál elbizonytalanodott, feladta, és igazából már 1-1-nél is azt éreztem, hogy inkább a vereség elkerülésére játszunk, nem pedig arra, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Nagyon sok játékos egyéni teljesítményeivel elégedetlen vagyok. Ez egy ikszes mérkőzés volt, de a figyelmetlenségünk, meg egy-két játékos gyengébb teljesítménye elveszítettük. A legnagyobb csalódás számomra az, hogy azt a szenvedélyt, azt a hitet, azt a mindenáron való győzni akarást nem érzem az utóbbi 2-3 mérkőzésen a csapatban, és ezen kell mindenféleképpen dolgoznunk. Jelenleg azt érzem, hogy se minőségben, se szenvedélyben, akaratban nem tesz meg mindenki annyit, amennyit tudna, és ezen mindenféleképpen változtatni kell."

Author: Óházy Bálint

Photo: vidi.hu

More news