VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
VBKE

A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület             

A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület 138 taggal 1998. júliusában alakult meg és tíz tagú elnökséget választott. Az elnök Tóth Tibor lett, az ügyvezető elnöki tevékenységgel pedig Horváth Győzőt bízták meg a választók. Az egyesület legfőbb feladata a Videoton labdarúgó klub életben tartásának elősegítése volt, hiszen akkor más csapat próbált a VIDI helyére kerülni Székesfehérváron. Hosszú és kitartó munkával sikerült elérni a kitűzött célt és azóta is ez a csoportosulás nyújtja a legnagyobb segítséget a klub vezetőinek. Az egyesület legfontosabb feladata a szurkolók teljeskörű kiszolgálása, ennek keretében szurkolói ankétokat és heti rendszerességgel klubjellegű összejöveteleket szervez. Tevékenysége során ajándéktárgyakat készíttet, szurkolói utakat szervez, melynek legsikeresebb állomása a 2006. évi Magyar Kupa döntő volt, ahová 4000 fanatikus eljutását biztosította a döntő színhelyére. Tagjai számára különböző kedvezményeket nyújt, illetve első kézből biztosít információkat számukra. Legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely az alapszabály szerint kétévente ülésezik és választja meg a tisztségviselőket.

2004-ben Dr. Szabó László lett az elnök, Horváth Győző továbbra is ügyvezető elnök maradt, míg az elnökségi tagok Máhrné Horváth Marianna, Császár István, Takács József, Horváth László, Juhász László, Szeles Viktor, Nyerges István és Máhr László lettek. 2005. októberében az addigi ügyvezető, Horváth Győző került az elnöki posztra. Ekkor csökkent az elnökség létszáma öt főre, amelynek tagjai az elnökön kívül Juhász László ügyvezető elnök, Szili Csaba, Szauerwein Tivadar és Dr Szabó László voltak.
A 2006-os évtől az egyesület labdarúgó csapatot indított a nagypályás bajnokságban, ahol a hetedik helyet szerezték meg, illetve elnyerték a legsportszerűbb csapat díját.A szurkolói szervezet vezetői egyre inkább nehezményezték a 2007-es év kezdetétől, hogy a Fehérvár FC Kft. akkori vezetője több alkalommal is elzárkózott a szurkolókkal történő együttműködéstől. A klubbal történő kapcsolatot illetően felerősödtek az indulatok és mindenki kíváncsian várta, hogy a 2007. októberi tisztújító közgyűlésen hogyan alakulnak az erőviszonyok. Végül a Baráti Kör tagjai elsöprő többséggel választották ismét elnökké Horváth Győzőt. Az alelnök Juhász László lett, míg az elnökség többi tagjaként Szauerwein Tivadar, Szili Csaba és Obuch Zoltán nyert mandátumot az elkövetkezendő két évre.A klub tulajdonosi szerkezete a 2007-es év végén nagyban megváltozott és a Garancsi István nevével fémjelzett Futball-F 2007 Sportszolgáltató Kft. lett a többségi tulajdonos. A Fehérvár FC Kft. anyagi helyzete ennek köszönhetően rendeződött és a korábban elvesztett licenszet visszaszerezte.
2008. március 11-én Horváth Győző, az egyesület elnöke - tíz évi vezetőségi munkát követően - lemondott tisztségéről. Április 29-én került sor az elnökválasztó közgyűlésre, amelynek eredményeképpen az új elnök Juhász László lett, míg helyére Vid Péter került.

A 2009/2010-es szezonban a felnőtt labdarúgó csapaton kívül már ifjúsági csapatot is el tudott indítani a bajnokságban a VBKE. 2010-ben új elnököt és elnökséget választott az egyesület. Kupeczik Krisztiánt ellenszavazat nélkül választották meg elnöknek a tagok, míg Vid Péter továbbra is alelnök maradt. Rajtuk kívül a VBKE elnökségnek tagja lett: Lakatos Róbert, Szebek Dénes és Németh Dávid.

A Videoton Baráti Kör továbbra is várja újabb tagok jelentkezését, akik azonosulni tudnak az egyesület céljaival és mindent alá tudnak rendelni a Vidi érdekeinek. A tagdíj diákok és nyugdíjasok esetében havonta 300 Ft, felnőtteknek 500 Ft. A tagsági díjat negyedévente előre és egy összegben kell megfizetni.

Az egyesület elérhetőségei: 8000 Székesfehérvár, Csíkvári u. 10.  E-mail: videotonbaratikor@chello.hu.
Mobil: 06-20/9431-891, 06-20/770-6959 Honlap: www.vbke.hu

 

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek