UTAZÁS

Szekeres Adrián kalandjai Amerikában

Floridában NBA- és NFL-meccsek szerepeltek a programban, majd hátvédünk az ünnepeket már Skóciában töltötte.

Szekeres Adrián alaposan kihasználta az őszi szezon befejezése és a januári felkészülés közötti rövid szünetet: előbb az Egyesült Államokba utazott a barátaival, majd az ünnepeket már Skóciában töltötte kedvesével.

„Néhány barátommal nagy rajongói vagyunk az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságnak, az NBA-nek, és régóta tervezgettük, hogy a helyszínen nézünk meg pár meccset. A sok álmodozás után decemberben végre lehetőségünk nyílott minderre. A magyar bajnokság őszi szezonjának zárását követően három barátommal két hétre Floridába repültünk, és sikerült jegyeket szereznünk az Orlando Magic illetve a Miami Heat két-két meccsére. Sajnos a kedvencem, a Boston Celtics csapata éppen nem vendégeskedett Floridában, de azért a kosármeccsek így is hatalmas élményt nyújtottak. Mivel sportrajongók vagyunk, sok más program mellett eljutottunk egy NFL-találkozóra is, a Jacksonville Jaguars és a Miami Dolphins összecsapására. Nem mondhatom magam az amerikai foci elkötelezett hívének, de azt el kell, hogy ismerjem, a stadionban egészen elképesztő körítéssel találkoztam” - mesélte el a vidi.hu-nak Szekeres Adrián.

Persze nem csak a sportról szólt a vakáció, amennyire idejük engedte, a barátok igyekeztek felkeresni az állam kulturális és idegenforgalmi nevezetességeit is.

„Sok egyéb érdekes program mellett ellátogattunk Key Westre is, Ernest Hemingway házához, illetve Cape Canaveralra, a Kennedy Űrközponthoz. Nagy élmény volt ez a két hét, nem csak a meccsek miatt, hanem azért is, mert betekintést kaptunk az amerikai életformába. Az egyik legjobb mégis az volt, hogy miközben Magyarországról hideg téli időben szállt fel a gépünk, Floridában nyári meleg fogadott minket. Fürödtünk a tengerben, a homokos parton strandröplabdáztunk, egyszóval nagyon jól éreztük magunkat.”

Védőnk az amerikai túra után egyből újra újabb külföldi útra indult, ugyanis barátnője Skóciában dolgozik. „Együtt töltöttük az ünnepeket, régen vártuk már, hogy találkozhassunk. Az új esztendő beköszöntét kedvesem magyar ismerőseivel vártuk, végül január másodikán érkeztem vissza Magyarországra” - fejezte be az élménybeszámolót Szekeres Adrián.

Szerző: Gyurina Zsolt

További hírek