Sportszerűtlen felhívások az FTC műsorközlőjétől

A hazai klub szpíkere a hivatalos előírásokat megsértve folytatott hangulatkeltést

Vasárnap fontos győzelmet arattunk az FTC ellen a Puskás Ferenc Stadionban, ahova rendkívül sok Vidi szurkoló kísérte el a csapatot.

A klubunk számára szép és emlékezetes napot azonban sajnos beárnyékolják a vendéglátó együttes hivatalos műsorközlőjének a sport szellemiségével és a hivatalos előírásokkal is gyökeresen ellentétes megnyilvánulásai.

A valójában hangulatkeltésnek minősíthető felhívásai közül az elsőt akkor hallhattuk, amikor a Videoton FC játékosai kifutottak a melegítéshez, a csapatot elkísérő lelkes szurkolók pedig hangosan köszöntötték kedvenceiket. Ekkor hangzott el az alábbi mondat a hangosító rendszeren keresztül:

"Mielőtt a fehérvári drukkerek jól éreznék magukat, tanítsuk meg őket ötig számolni"

A Fair Play szellemével legkevésbé sem összeegyeztethető felszólítást nyilvánvaló gúnyolódásnak szánta a két csapat néhány nappal korábbi, Ligakupa mérkőzésének eredményére utalva.

A mérkőzés során, sok egyéb rigmus mellett, a Videoton FC gólját szerző Torghelle Sándor édesanyját folyamatosan becsmérlő hazai szurkolók megnyilvánulásaival kapcsolatban a hivatalos előírásoknak megfelelően mindössze annyit kért, hogy a továbbiakban sportszerűen buzdítsák a csapatokat. A Vidi-táborral szemben viszont ismét olyan hangot ütött meg, aminek egyértelműen az érzelmek és ellentétek felkorbácsolása volt a célja:

"Megkérjük a Videoton szurkolókat, hogy a saját intelligenciájukhoz mérten szurkoljanak"

Mindez a televíziós közvetítésben is jól hallható volt, és a még az MTVA közvetítő riportere is felhívta a figyelmet a sportszerűtlen megnyilvánulásaira.

Klubunk határozottan elítéli egy hivatalos sportszervezethez tartozó személy részéről érkező ilyen jellegű megnyilvánulásokat, és kíváncsian várja, hogy a Ferencvárosi TC és a Magyar Labdarúgó Szövetség indít-e vizsgálatot az ügyben, illetve hogy hogyan értékelik a hivatalos műsorközlő ténykedését!

A Videoton FC mindenképpen megvizsgálja, hogy milyen jogi eszközök állnak rendelkezésünkre szurkolóink és klubunk védelmében. 

Szerző: Videoton FC

További hírek