BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:
Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

Videoton Labdarúgó Közalapítvány


Új kuratórium - nehéz örökség

A Videoton Labdarúgó Közalapítvány célja, hogy a magyar labdarúgás, ezen belül a Videoton FC utánpótlásának biztosításához megteremtse a szükséges anyagi hátteret.

Fontos feladat a korosztályok legtehetségesebbjeinek kiválasztása és képzése, a minőségi sport alapjainak lerakása, illetve az, hogy a képzés és versenyeztetés több szinten folyjék. A közalapítvány támogatja azokat az iskolákat, ahol folyamatosan és magas szinten foglalkoznak a tehetségek nevelésével. Iskolai szinten és a szabadidő keretében is hirdet tehetség-kiválasztó versenyeket, rendszeres testedzést biztosít a gyermekeknek, támogatja a hazai és külföldi  rendezvényeken való részvételt és a tehetséges, de a költségeket vállalni nem tudó fiatalokat.

     
  A közalapítvány munkáját nehezíti, hogy működését a korábbi köztartozások miatt idén még nem támogathatták magánszemélyek az adójuk 1%-val.  
     

A közalapítvány vagyonának hatékony működtetése, gyarapítása a kuratórium feladata, elnökét és tagjait Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése választja. Tavaly nyáron a képviselők úgy döntöttek, hogy új vezetésre bízzák az alapítvány ügyeit: az elnök Kovács Ferenc, helyettese Horváth Miklós Csaba lett. További tagok: Dr. Varga Katalin, Mészáros Mónika, Berzi Sándor, Juhász László, Dr. Cser-Palkovics András, Tóth Tibor, Wunderlichné Devecseri Gabriella, Pokrovenszki László.
A Videoton Labdarúgó Közalapítvány nyitott, céljaihoz bármely hazai és külföldi magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli vagy természeti adománnyal, illetőleg bármilyen más vagyonrendeléssel csatlakozhat.


A kuratórium várja azok jelentkezését, akik a közalapítvány céljait elfogadják, és a feladatok megvalósítását adománnyal, vagyonrendeléssel vagy csatlakozással támogatni szeretnék.

 

KEDVELI? Cikk megosztása ismerősökkel: