Társadalmi felelősségvállalás
A futball nem csupán játék
A futball nem csupán egy játék a szurkolók örömére, hanem sokkal fontosabb társadalmi szerepe van, pontosan a népszerűsége miatt. Ezt a filozófiát követi a Videoton FC is, amely kiemelkedően fontosnak tartja együttműködését különböző társadalmi partnereivel.
Nem véletlen, hogy – Garancsi István döntésének megfelelően – a játékosok meze is társadalmi üzenetet hordoz, a közösségi felelősségvállalása kapcsán világszerte elismert Máltai Szeretetszolgálat keresztje díszeleg a Vidi szerelésén – a Soproni Ligában szereplő csapatén épp úgy, mint ahogy a VUK-programba bevont kölyökfutballistákén is.
| A klub mindennapjait is úgy éli, hogy kihasználva a labdarúgás, illetve a futballisták népszerűségét, minél többet tudja segíteni az arra rászorulókat. | ||
A Videoton FC játékosai számos rendezvényen vettek részt. Az egyik legutóbbi példa a Smart Grant alapítvány szervezésében rendezett adományosztás, amelyen két, a városhoz ezer szállal kötődő futballista, Dvéri Zsolt és Nagy Dániel osztott szét ruhákat és élelmiszereket. Büszkén említhetjük a korábbi játékostárs Kriston Attila felesége, a tragikusan fiatalon elhunyt Takács Lajos fiai, vagy a beteg Ecker Zsoltika javára szervezett gyűjtést, támogatást.
A labdarúgó-csapatot működtető Fehérvár FC Kft., rendszeresen vendégül látja mérkőzésein a SZÉNA, a székesfehérvári nagycsaládosok egyesülete tagjait, az Esélyek Házával kötött megállapodás keretében az enyhe fogyatékkal élőket, valamint a Fejér megyei gyermekotthonok ifjú lakóit.
A klub, valamennyi mérkőzés előtt 50-50 jegyet biztosít a Tourinform irodákban az arra igényt tartó diákok és nyugdíjasok számára, és bérleteket adott a Szent György Kórház pszichiátriai osztályának is.
Ősszel rendhagyó sorozatot indított útjára a klub.
Az NB I-es csapat játékosai hétről hétre, más-más általános iskolába látogattak el, ahol egy testnevelési óra keretén belül ösztönözzék a gyerekeket az egészséges, sportos életre, hogy szabadidejüket hatékonyan, közösségben töltsék el. A találkozók kötetlen beszélgetéssel indulnak, majd közös focizásra és dedikálásra is sor került. A játékosok különböző ajándékokkal is kedveskedtek az intézmények kis diákjai számára: dedikált labdát, jegyeket, videotonos kis zászlókat, nyakpántokat, és kiadványokat ajándékoztak a srácoknak.