Média akkreditálás

AZ AKKREDITÁCIÓ RENDJE A VIDEOTON FC MÉRKŐZÉSEIRE
Minden mérkőzés előtt akkreditálni kell magukat a sajtó munkatársainak!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy minden mérkőzés előtt akkreditálják magukat a press@videotonfc.hu e-mail címen! Az akkreditációval rendelkezők a stadion sorompós bejáratánál igazolvány ellenében vehetik át a belépésre jogosító karszalagot, illetve a fotósok a mellényt, majd a mérkőzést követően ugyanott adhatják le azokat. A korlátozott (körülbelül ötven újságírói hely) akkreditálható létszám miatt, a kérelmek elbírálásakor a klub akkreditációs szabályzata alapján járunk el.
A sajtó számára fenntartott helyek, az eddig megszokott módon, továbbra is a főépület harmadik szintjén találhatók. Ugyancsak itt tartjuk a mérkőzés utáni sajtótájékoztatókat is.
Az akkreditáció rendje:
1. Az írott és elektronikus médiumok újságírói és fotóriporterei a Videoton FC hivatalos, hazai és nemzetközi mérkőzéseiről akkreditáció birtokában tudósíthatnak.
2. Külön szabályok vonatkoznak a televíziós társaságok akkreditációjára, ehhez az MLSZ szabályzatai alapján a jogtulajdonos televíziós társaságok írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A médiumok munkatársai akkreditációt a mérkőzés kezdési időpontját megelőzően, írásban, a press@videotonfc.hu email címen kérhetnek. Az akkreditáció határideje a magyar bajnoki és kupameccsket illetően a mérkőzést megelőző munkanapon 16 óra. A kiemelt, nemzetközi mérkőzések akkreditációs határideje, ettől eltérő, és a klub által előre közölt időpontban zárul.
4. A médiumok munkatársai az akkreditáció kérésével, a sajtóbelépő (fotósmellény) átvételével kijelentik, hogy a Videoton FC és a Magyar Labdarúgó-szövetség, vonatkozó szabályzatait ismerik és elfogadják.
5. A Videoton FC – az UEFA és az MLSZ vonatkozó szabályzataival összhangban – jogosult az egyes mérkőzésekre kiadott akkreditációk számát meghatározni.
6. Amennyiben az akkreditációt kérők száma meghaladja a kiadható sajtóbelépők számát, a Videoton FC az előre meghatározott akkreditációs sorrend alapján adja ki a belépőket.
| Az akkreditációs sorrend | |||
| I. Közvetítési jogtulajdonos televíziós társaság, MTVA, Nemzeti Sport, Fejér Megyei Hírlap, a vendégcsapat klubmédiuma, a vendégcsapat székhelye szerinti megyei napilap | |||
| II. Országos napilapok, televíziós társaságok, kiemelt internetes sportportálok, Fejér megyei médiumok, országos frekvenciaengedéllyel rendelkező rádióadók, hírügynökségek. | |||
| III. Magazinok, heti- és havilapok, helyi rádiók. | |||
| IV. Egyéb internetes médiumok. | |||
|
A külföldi médiumok részéről érkező akkreditációs kérelmekről a Videoton FC külön, egyedi elbírálás alapján dönt. |















