2011-2012
Videoton I
Lipták Zoltán
„Lipinek” sem volt túl sok választása… Somoskőújfalun a pálya mellett lakott családja, édesapja az NB II-es Salgótarján játékosa volt – csoda-e, ha már 8-9 éves korában futballozni kezdett. Nem is tagadja, milyen hatással volt rá, hogy édesapja révén hamar belekóstolhatott az öltöző légkörébe, a futball világába.
Első klubja a szülőfalu csapata volt, de hamar „kiemelte” a környék elsőszámú csapata, a hajdan szép napokat látott SBTC. Tizenhét éves koráig játszott Tarjánban, majd a Szolnok következett.
Az NB I-ben 20 évesen, a Szentes Lázár irányította Lombard Pápában mutatkozott be. Egy Tatabánya elleni, 1-1-re végződött meccs volt a premier, utána még két évet játszott Pápán. Közben a Lombard kiesett, így kifejezetten jól jött az angol harmadosztályú, Southern United ajánlata. Egy évet játszott a „Délieknél”, bár bajnokin nem, csak kupameccseken léphetett pályára.
A következő állomás a Megyeri út, 2008 őszén az Újpesten erősítette. Télen viszont újabb angliai kaland kezdődött, fél évig a Southampton United játékosa volt. De, a tavaszi szezont már Újpesten fejezte be, majd 2009 nyarán a Videotonhoz szerződött.
A Vidiben hamar alapemberré vált Horváth Gáborral – majd „Kispera” távozása után Vaskó Tamással – "ikertornyokként" álltak a védelem közepén. Jó teljesítményének jutalmaként, 2010. augusztus 11-én, a Wembleyben, Anglia ellen, bemutatkozhatott az A-válogatottban is. Eddig összesen 8-szor volt válogatott.
A 2010-11-es szezonban hivatalosan „csak” csapatkapitány-helyettes volt, de – miután Farkas Balázs a korábbiaknál kevesebbet játszott – a legtöbbször ő viselte a karszalagot. Természetesen magyar bajnok, és kupaezüstérmes.
















