BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:
Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

2010-2011 Videoton I Lázár Pál

Családnév Lázár
Keresztnév Pál
Posztja Védő
Súly 84 kg
Magasság 186 cm
Születési dátum 1988.03.11.
Születés helye Debrecen
Állampolgárság magyar
STATISZTIKA
 
Vidi
Összes
Játszott mérkőzések
27
27
Hányszor kezdőként
27
27
Hányszor csereként
0
0
Játszott percek
2358
2358
Rúgott gólok
0
0
Kapott sárga lapok
1
1
Kapott piros lapok
0
0
BIOGRÁFIA

A Debrecenben született védő a helyi sportiskolában ismerkedett meg a labdarúgással, de azután nagyon fiatalon „vándorbotot” fogott. Tizenhét évesen, az akkor Marius Vízer érdekeltségébe tartozó Sopronba szerződött, majd az első szezon után „légiós” lett: a szintén Vízerhez köthető, erdélyi, Liberty Salontánál. 2008. februárjában, a Garancsi-éra egyik első új futballistájaként, kölcsönjátékosként került Székesfehérvárra, ahol azután jó teljesítményének jutalmaként, meg is vásárolta klubunk. A hónapok alatt az egyik leginkább támadó szellemű szélsővédővé váló Lázárt Egervári Sándor előbb az utánpótlás-válogatottba hívta meg, majd 2010. szeptember 3-án, a Svédország elleni stockholmi Eb-selejtezőn, az A-válogatottban is bemutatkozott. A számára is bajnoki címet és kupaezüstöt hozó 2010-2011-es bajnoki év végéig, összesen 5 válogatottsággal büszkélkedhet. Részese a legutóbbi három év valamennyi sikerének: bajnoki arany- és ezüstérmes, MK-ezüstérmes, kétszeres Ligakupa-győztes.

2011 nyarán a bajnokcsapattól Törökországba, a Samsunspor csapatába igazolt.