2010-2011
Videoton I
Elek Ákos
„Ózdon születtem, Bánrévén – a szlovák határ mentén – laktunk, de Putnokon kezdtem el focizni. Édesapám is futballozott, de csak az NB III-ig jutott. Ő vitt el Putnokra edzésre, amikor látta, hogy mennyire érdekel a labda. Putnokon figyeltek fel rám tíz éves koromban, s hívtak Kazincbarcikára, így a 4. osztályt már az ottani általános iskolában kezdtem” – mesél pályafutásának kezdetéről.
Abban az időben a „Barcika” a harmadosztályban játszott, de mire Ákos végigjárva a korosztályos csapatokat az elsőkeret közelébe került, feljutott az NB II-be. Időközben a hórihorgas középpályás többször is szerepelt az U16-os, illetve az U18-as válogatottban. Előbbinek egyébként az a Varga István volt a szövetségi edző, akivel Ákos néhány évvel később pont a Vidiben dolgozott együtt újra.
"Fiatalon, tizenhat évesen mutatkoztam be az NB II-ben, s egy szezonnal később már stabil tagja voltam a kezdőtizenegynek. Összesen 64 másodosztályú mérkőzésen léptem pályára, s tizenhárom alkalommal sikerült bevennem az ellenfelek kapuját. Két és fél szezont játszottam a Kazincbarcika felnőttcsapatában" – számol be a Videoton előtti pályafutásáról.
Elek 2008 nyarán került Kazincbarcikáról Székesfehérvárra. Eleinte főként a tartalékcsapatban játszott, majd 2009 tavaszán bemutatkozott az NB I-ben is. A nagy kiugrást a 2009-2010-es szezon hozta számára, alapemberré vált a Videoton elsőcsapatában és tagja lett az Egervári Sándor irányította olimpiai válogatottnak is.
Sőt, dr. Mezey György jóslata szerint, az A-válogatott kerettagság sincs már elérhetetlen messzeségben.