KOREOGRÁFIA

Ismét látványos koreóval készül az RBD

Körülbelül félmillió forintból készítenék el az ultrák az egész stadionos látványelemet.

Ki ne emlékezne a tavalyi Sturm Graz elleni hazai BL-meccsre, mely nem csak a parádés játékunk miatt maradt emlékezetes, hanem az RBD fantasztikus koreója miatt is. Valami hasonló nagy dobásra készülnek most is az ultrák, ehhez pedig a többi szurkoló segítségét is kérik.

"A tavalyi BL-selejtezőben csoportunk egy komoly élőképpel köszöntötte a csapatot, és hiszünk benne, hogy segítettünk felejthetetlenné tenni azt az estét minden Vidi-szurkoló számára! Idén az Európa Liga selejtezőjében a pozsonyi Slovan próbálja útját állni a Vidinek. Kérjük a szurkolókat, hogy a Szuperkupa-döntőn a lehetőségeikhez képest támogassák a tervezett látványunkat. Minél több pénzt gyűjtünk össze, annál nagyobb méretű látvánnyal tudunk előrukkolni." - áll az RBD közleményében.

A következő számlaszámra szintén várják az ultrák a felajánlásokat: 10918001-00000100-66090008

A Szuperkupa-döntőn a Sóstói Stadion fedett lelátója alatt található VidiShopban is lehet adakozni, sőt a piac téri VidiShopban is gyűjtő urnát helyeznek ki az ultrák, tehát itt is hozzájárulhatnak a szurkolók a látványos koreográfiához.
 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek