VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
2017. Július 29. 15:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Fiola Attila győztes meccsen tért vissza

Rutinos, válogatott védőnk két hónap kihagyást követően, szombat délelőtt a Vidi II - Veszprém (5-0) felkészülési találkozón lépett pályára.

Ahogy arról a héten már beszámoltunk, Fiola Attila újra teljes értékű edzésmunkát végez, szombat délelőtt pedig közel kéthónapos kihagyás után ismét mérkőzést játszott, méghozzá második csapatunkban. 

A Vidi II a felkészülés hajrájához érkezett, két hét múlva, augusztus 13-án vasárnap délelőtt a Puskás Akadémia II ellen kezdi meg az NB III-as bajnokságot a Sóstói Stadionban. A Tímár Krisztián irányította kis Vidi remek eredményeket ért el az eddigi felkészülési mérkőzéseken. Csupán a Kaposvár otthonában, még a legelső edzőmeccsen szenvedett vereséget, azóta döntetlent játszott a szlovák másodosztályban szereplő Komárnó otthonában, míg a megye I-es Sopron, Bicske és Balatonfüred ellen is magabiztos győzelmet szerzett. Emellett visszavágtunk a Kaposvárnak, szombat délelőtt pedig az NB III-as rivális Veszprém csapatát győztük le Sóstón 5-0-ra.

A találkozón 60 perc játéklehetőséget kapott a sérüléséből immár teljesen felépülő Fiola Attila, aki határozott, jó teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ismét pályára léphettem. Nehéz időszak van mögöttem, nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ismét mérkőzést tudjak játszani. Nagy köszönettel tartozom Barta Gábor fizioterapeutának, aki rengeteg időt töltött velem, és mindenben segítette a rehabilitációmat. A Vidi II Veszprém elleni edzőmeccsén 60 percet töltöttem a pályán. Szerencsére semmiféle fájdalmat nem éreztem a lábamban, nyilván erőnlétileg még nem vagyok csúcsformában, ahhoz még kell egy kis idő, hogy teljesen utolérjem magam, de most a legfontosabb az volt, hogy teljes intenzitással végig tudtam futballozni 60 percet" - nyilatkozta honlapunknak Fiola Attila.

A Vidi II az utolsó felkészülési mérkőzését augusztus 5-én, szombaton 11 órakor a szintén NB III-as Iváncsa ellen játssza.

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek