ZTE - VIDEOTON FC 0-2 (0-1)

Fiatal csapatunk magabiztosan nyert a ZTE otthonában

Két parádés góllal nyertünk, de a győzelemhez kellettek Somodi bravúrjai is.

A ZTE elleni Ligakupa-meccsen ismét a fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget, a csapat magját az U19-es bajnokságban szereplő együttes játékosai alkották. Rajtuk kívül néhány NB III-as labdarúgó is pályára lépett, azonban ők is a fiatal generációt képviselték, hiszen valamennyien tagjai voltak a tavalyi U19-es bajnokcsapatnak. A hazaiak is a tartalékcsapatukkal álltak fel, ők ugyanis a szombati Puskás Akadémia elleni NB II-es rangadóra készülnek.

A találkozó elején valamivel aktívabbak voltak a hazaiak, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Ahogy teltek a percek, fokozatosan úgy vettük át a mérkőzés irányítását. A középpályán Zsótér remekül mozgatta a csapattársakat, több remek passzal tűnt ki a mezőnyből. A 12. percben Károly Bálintnak adott forintos labdát, középpályásunk pedig 16 méterről alig tekert Vlaszák kapuja fölé. A 32. percben gólt szereztek ugyan a hazaiak, de mivel mindezt leshelyzetből érték el, a játékvezető nem adta meg a találatot. Egy perccel később a túloldalon veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást Zsótér, a kapu elé lőtt labdát röviden rúgták ki a zalaegerszegi védők, a játékszer így ismét a hazai tizenhatoson belül pattogott, a védelem tengelyéből előre merészkedő Tar Zsolt pedig 12 méterről nagy gólt lőtt. (0-1)
A hazaiak három perccel később ugyan egyenlíthettek volna, de Mavolo Paolo csúnyán kibombázta a labdát a nézőtérre. A félidő vége előtt még Alex Rajmund előtt adódott gólszerzési lehetőség, fiatal játékosunk azonban 6 méterről laposan a kapu mellé lőtt.

Szünetben két helyen is változtatott csapatán Preisinger Sándor, ennek ellenére a játék képe nem sokat változott. Alig telt el öt perc a második félidőből, amikor Zsótér adott remek labdát a jobb szélre Alexnek, aki egyből középre passzolt, Károly az ötösről fejelt kapura, egy védő azonban a gólvonal előtt tisztázni tudott. A második félidőben mindkét csapat játékosai próbálták kihasználni azt, hogy a szakadó eső miatt a vizes talaj esetleg megtréfálhatja a kapusokat. Hudák például 30 méterről kínálta meg egy életerős, kellemetlenül pattogó lövéssel a szünetben csereként kapuba álló Penska Pavolt, azonban a hazaiak portása védte a lövést. Ezt követően fokozatosan átengedtük a mérkőzés irányítását a hazaiaknak, és Somodinak több nagy bravúrt is be kellett mutatnia. Főleg pontrúgásokból veszélyeztettek a zalaegerszegi játékosok, a 76. percben azonban Mavolo Paolo jó 25 méterről lőtt kapura, az életerős bombát Somodi a léc alól hatalmas bravúrral piszkálta ki. A találkozó 81. percében ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást, a labda mögé a jobbhátvéd Vachtler Csaba állt, és védhetetlenül tekerte a játékszert a hazai kapuba. (0-2)
A középkezdés után szinte azonnal taktikai szabálytalanságot követett el csapatunk balhátvédje, Nagy Zsolt, a játékvezető pedig második sárga lappal kiállította. A 89. percben a hazaiak is 10 főre fogyatkoztak, de ez már semmin nem változtatott, fiatal csapatunk teljesen megérdemelten nyert a ZTE otthonában 2-0-ra.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek