ERŐSÍTÉS

Arturo Álvarez a Vidiben folytatja

A 27 éves salvadori támadó fél évre kölcsönbe került hozzánk, klubunknak a nyáron opciós joga lesz arra, hogy végleg megvásárolja.

A ballábas játékos 1985. június 28-án született a texasi Houstonban. A kettős állampolgárságú Álvarez szerepelt az Egyesült Államok korosztályos válogatottjaiban, felnőttként azonban El Salvador nemzeti együttesében mutatkozott be. Eddig 20 alkalommal szerepelt a nagyválogatottban, egy gólt szerzett.

18 évesen mutatkozott be első profi klubjában, az amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő San Jose Earthquake-ben. 2005-2008 között az FC Dallas játékosa volt, majd 2008-2010 között újra a San Joséban szerepelt. 2011-ben a Real Salt Lake-ben játszott, tavaly pedig áttette székhelyét Európába, egészen pontosan Portugáliába, ahol a Paços de Ferreira együttesében szerepelt.

"Viszonylag fiatalon bemutatkozhattam az amerikai élvonalban, ahol nyolc évig játszottam. Tavaly aztán úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kipróbáljam magam Európában is, ezért Portugáliába, a Paços de Ferreira együtteséhez igazoltam. Örülök, hogy mostantól egy olyan erős csapatban játszhatok, mint a Videoton FC. Tisztában vagyok azzal, milyen fantasztikus eredményt ért el ősszel a nemzetközi színtéren, és csupán hajszálon múlt, hogy nem jutott tovább az Európa Liga csoportköréből. Azt is tudom, hogy a bajnokságban jelenleg 12 pont a lemaradásunk az éllovassal szemben, azonban a tavasszal mindent megteszünk a hátrány ledolgozásáért. Szeretem az egy az egy elleni játékot, és azt mondják, jól cselezek. Ha röviden jellemeznem kellene magam, akkor azt mondanám, hogy ízig-vérig támadó felfogású játékos vagyok, aki mindennél jobban vágyik a győzelemre. Bízom benne, hogy játékommal, góljaimmal és gólpasszaimmal segíteni tudom a csapatot. Azt hallottam a társaktól, hogy nagyszerű hangulat szokott lenni mérkőzésnapokon a Sóstói Stadionban, alig várom, hogy tétmérkőzésen mutatkozhassam be a Vidiben!" - nyilatkozta honlapunknak Arturo Álvarez.

Arturo Álvarez fél évre kölcsönbe érkezik klubunkhoz, nyáron pedig opciós jogunk lesz ahhoz, hogy végleg megvásároljuk.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek