VidiShop Vidi.hu Alba Liga
2018. Március 01. 22:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu, Arcanum - MediaWorks engedélyével
A Honvéddal lett kupagyőztes, de a Vidivel írt történelmet

A szombat esti bajnoki kapcsán ezúttal Balogh Károllyal, a Vidi és a Kispest egykori kiváló, többszörös utánpótlás-válogatott labdarúgójával beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a labdarúgó-karrierje?

Veszprémben születtem, ott is kezdtem el 8 évesen focizni, az akkor az NB III-ban szereplő Veszprémi Vasas kölyökcsapatában. Végigjártam az összes serdülő- és ifi korosztályt, majd 17 esztendősen bekerültem az NB III-as felnőtt csapatba. Fiatalon sokszor játszottunk a Vidi korosztályos együttesei ellen is, és valószínűleg azokon a találkozókon szúrhattam szemet Gábor Sándor edzőnek, de nem egyből kerültem Fehérvárra, hanem csak 1959-ben, még mielőtt 20 éves lettem volna. Az NB III-ból az NB II-be kerültem, vagyis egy osztállyal feljebb, és olyan kiváló csapattársaim voltak akkoriban Székesfehérváron, mint például Németh Lajos – ő később edző is volt -, Bognár Ferenc, Szentes Jenő, Szőke Miklós, Fister Ferenc, hogy csak néhányat említsek a fehérvári ikonok közül. Óriási dolognak tartom, hogy ilyen nevek mellett is sikerült szinte rögtön beverekednem magam a csapatba.

(Fotó: magyarfutball.hu)

Az első fehérvári időszaka nem tartott sokáig, hiszen 1961-ben már a Honvéd játékosa volt. Hogy került a fővárosba?

Elmondok egy érdekes dolgot, talán kevesen tudják. Abban az időben az volt a módi, hogy az NB II-es játékvezetők meg voltak bízva azzal, hogy a fiatal tehetségeket figyeljék a mérkőzéseken és folyamatosan jelentsék a teljesítményüket a fővárosi élvonalbeli csapatok edzőinek. Így kerültem képbe a Honvédnál, ahol akkoriban Sebes Guszti bácsi volt az edző, és miután az NB II-es játékvezetőktől sok jót hallott rólam, többször eljött Fehérvárra megnézni, végül a Honvéd vezetősége felajánlotta, hogy igazoljak hozzájuk az NB I-be. Természetesen nemet mondtam.

Egy 1961-es cikk, mely a Magyar Ifjúságban jelent meg, azt írja, hogy azért nem akarta elfogadni a Honvéd ajánlatát, mert félt attól, hogy esetleg nem állja meg a helyét az NB I-ben. Tényleg így volt?

Ez fel sem merült bennem. Én egy vidéki srác voltam, és abban az időben nagyon ritka volt, hogy valaki felkerül a fővárosba. Jól éreztem magam Székesfehérváron, szerettem ott focizni. Végül azonban, ahogy az akkoriban lenni szokott, bevonultattak katonának, majd nem sokkal később megjelent Sebes Guszti bácsi a katonaságon, mint aki semmit sem tudott, majd megkérdezte tőlem kissé meglepett tekintettel, hogy „hát te itt vagy katona? Még mindig nem akarsz jönni hozzánk focizni?” Ekkor is azt válaszoltam, hogy nem akarok a Honvédba igazolni. A fehérvári vezetők is megkerestek, és mondták, ne írjak alá a Honvédhoz, megpróbálják elintézni, hogy Börgöndre kerüljek katonának és aztán valahogy majd leszereltetnek. Ez végül nem sikerült, sőt az egész fordítva sült el, hiszen közölték velem, ha nem írok alá villámigazolással a Honvédhoz – mivel a normál átigazolási időből ekkorra már kifutottunk – akkor leküldenek valamelyik távoli határszélre. Friss házasként természetesen ezt nem akartam bevállalni, így végül elfogadtam a Honvéd ajánlatát.
(Fotó: Arcanum)


Nem érezte jól magát a fővárosban?

Nem erről van szó. Tényleg nehezen szakadtam el Székesfehérvártól, de összességében szép éveket töltöttem Kispesten, kétszer bajnoki ezüstérmes lettem és Magyar Kupát nyertem a Honvéd játékosaként, ahol rengeteg nagyszerű futballistával dolgozhattam együtt. Nem egyszer elmaradt az edzésünk a Honvédnál azért, mert annyi válogatott játékosunk volt a nemzeti csapatban, hogy egyszerűen nem tudtunk öten kimenni a pályára. Bozsik Józseffel különösen jó volt a kapcsolatom, emlékszem, amikor a 100. válogatott meccsét játszotta, szerzett nekem belépőt és a lelátóról szurkolhattam neki. Amit így utólag lehet másképp csinálnék, az az, hogy amikor a Honvédnál jobbszélsőt akartak játszatni velem, én rendre ellenkeztem, így végül Nagy György játszott helyettem azon a poszton, aki később bekerült a válogatottba is, és ott lehetett többek közt az 1964-es tokiói olimpián, melyet a magyar válogatott megnyert. Nem tudom, mi lett volna, ha tovább maradok a fővárosban, vagy ha elfogadtam volna, hogy másik poszton szerepeljek. De így utólag már kár is ezen keseregni.

Nyilván egy olimpiai aranyérmet nem feltétlenül kárpótol, de azért a Vidivel történelmet írt, miután visszakerült Székesfehérvárra, hiszen tagja volt az NB I-be feljutó csapatnak, és pályára lépett a klub történetének első NB I-es meccsén is.

1965-ben kerültem vissza az akkor az NB I/B-ben szereplő székesfehérvári VT Vasashoz. Több megkeresésem is volt, maradhattam volna az élvonalban is, de olyan jövőképet vázoltak fel a fehérvári vezetők, amelynek mindenképp részese szerettem volna lenni. Az is tetszett, hogy a VT Vasas minden követ megmozgatott azért, hogy visszakerüljek Székesfehérvárra. Teljesen egyértelműen kijelentették a vezetők, hogy cél az élvonalba jutás, de azzal mindenki tisztában volt, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Miután visszakerültem, az első évben a 11. helyen végeztünk, nem tűnt tehát közelinek még az NB I, de nagyon jó társaság voltunk, és hónapról hónapra egyre jobban összecsiszolódtunk. És nem csak mi, játékosok, de a vezetők is NB I szintűek lettek az idő előrehaladtával. 1967-re elkészült az új stadionunk, így az utolsó NB I/B-s bajnokinkat – már biztos feljutóként – a Kecskemét ellen nem a Berényi úton, hanem az új Sóstói Stadionban játszhattuk le. Büszke vagyok rá, hogy pályára léphettem Sóstón az első hivatalos tétmeccsen, sőt gólt is lőttem, a második találatot jegyeztem a Kecskemét ellen.

És igen, ott voltam a pályán a Vidi első NB I-es bajnokiján is a Vasas ellen, melyet ugyan 6-1-re elveszítettünk, de ezzel végleg bekerültem a klub történelmébe, amire a mai napig a legbüszkébb vagyok. Nyilván teljesen másképp is alakulhatott volna a pályafutásom, ha a Honvédnál jobban beállok a sorba, és ott maradok a fővárosban, de nem bántam meg semmit sem.

(1968-ban a Népsport Balogh Károlyt beválasztotta az NB I/B-s válogatottba az egész éves teljesítménye alapján. "Balogh játékának jelentős része volt abban, hogy Székesfehérvár idén már az NB I-ben játszik. A jobb oldali támadások szervezője volt, 18 gólt szerzett.Fotó: Arcanum / Népsport 1968. január 7.

És milyen az élet, 1968-ban a Bp. Honvéd – Vidi bajnokit az ön gólja döntötte el. Érzett egy kis elégtételt emiatt? 

Ugyan, dehogy! A Honvéd játékosaival nagyon jó barátságban voltam, és amikor 1965-ben távoztam Kispestről, azt mindenki nagyon sajnálta. Nem volt bennem bosszúvágy vagy ilyesmi, ami miatt elégtételt kellett volna éreznem. Ugyanakkor örültem neki, hogy a Vidit győzelemhez segíthettem. Sajnos egyébként az első NB I-es szezonunk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, hiszen az idény végén kiestünk, de egy évvel később újra visszakerültünk az élvonalba, és utána sikerült is ott megragadnia a csapatnak.


(Fotó: Arcanum / Népsport 1968. augusztus 12.)

Manapság nyomon követi még a magyar labdarúgás történéseit?

Hogyne! Miután befejeztem 1969-ben a vidis pályafutásomat, hazatértem Veszprémbe, az NB III-ban játszottam egy keveset, majd technikai vezető és edző is voltam. Azonban mindig is a Vidi-család tagjaként tekintettem magamra, szurkoltam és szurkolok a mai napig a csapatnak. Amikor pedig a Honvéd épp nem a Vidivel játszik, akkor természetesen a piros-feketék sikeréért is drukkolok. Nyomon követtem a tavalyi bajnoki döntőt is, ahol hatalmas csatában a fővárosiak nyerték meg a bajnoki címet, és figyelemmel kísérem az idei szezont is. Nem vagyok egy nagy tippelős, úgyhogy inkább csak reményemet tudom kifejezni, hogy ezúttal a székesfehérvári szurkolók örülhetnek majd a Bp. Honvéd - Vidi bajnokit követően.

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek