VidiShop Vidi.hu Alba Liga
2018. Február 12. 18:30  -  Vidi.hu
TUDÓSÍTÁS
3-1-es győzelemmel zártuk a második spanyolországi edzőtábort

A kínai élvonalban szereplő Tiencsin Teda ellen Stefan és Marko Scsepovics, valamint Lazovics is betalált.

A kínai élvonalban szereplő Tiencsin Teda ellen zárta a második spanyolországi edzőtábort csapatunk hétfő délután Marbellában. A találkozón ugyanaz a 11 játékos kapott szerepet kezdőként, mint az FK Krasznodar elleni győztes meccsen, azaz a Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Anel Hadzic – Pátkai, Nikolov – Lazovics – Marko Scsepovics, Stefan Scsepovics sor volt ott a pályán a kezdő sípszó pillanatában. Az ellenfél kezdőjében ott volt a Chelsea korábbi klasszisa, John Obi Mikel is, a kínaiak vezetőedzője pedig nem más, mint a Vidi ellen az 1985-ös UEFA-kupa döntőjében is pályára lépő német legenda, Uli Stielike.

Először Kovácsik Ádám volt munkában a kilencedik percben, miután a ghánai válogatott Acheampong vágtázott el a szélen, de kapusunk jól zárta a szöget. A 25. percben Acheampong cselezgetett a szélen, középre passzolt, a labdát pedig egy labdakezelési hibát követően végül Yang Cao bombázta távolról a kapu fölé. A 33. percben Stopira felpasszát Lazovics pörgette szép mozdulattal Stefan Scsepovicshoz, aki kétszer is 15 méterről próbálkozhatott, de Jia Du mindkétszer hárítani tudott. Hét perccel később Marko Scsepovics adott remek labdát Negónak, középen hárman is várták a centerezést, de a kínai kapus belevetődött az átadásba. A 41. percben viszont már gólpasszt írhattunk fel Marko neve mellé, jobb oldali beadasát testvére, Stefan mellel levette, majd belsővel a hosszúba passzolta a labdát. Ez volt Stefan Scsepovics első gólja Vidi-mezben (1-0).

A félidő utolsó percében egy remek kontratámadással növeltük előnyünket: Nego vezette át a labdát az ellenfél térfelére, a jobbszélen futó Marko Scsepovicshoz játszott, aki Lazovicshoz passzolt, Danko pedig a tizenhatos vonaláról a hálóba bombázott (2-0). A játékvezetők a gól után le is fújták a játékrészt.

A szünet után 12 perc telt el, amikor egy eladott labdára Acheampong csapott le, de Kovácsik jól mozdult ki a kapujából. Két perccel később Marko Scsepovics lövését még hárította a kínai hálóőr, a 61. percben azonban egy újabb szép Vidi-akció végén Marko is betalált, miután Lazovics passzát nyolc méterről a tehetetlen védelem mellett gólra váltotta (3-0).

A 77. percben Bastians került a földre Vinícius mellett az alapvonalnál, a játékvezető az asszisztens jelzésére büntetőt ítélt. Kovácsik érezte az irányt, de Acheampong kellő erővel rúgta a tizenegyest, így szépített ellenfelünk (3-1).

A 83. percben Yan vállalkozott lövésre 28 méterről, a ballábas kísérlet a lécen csattant. A hajrában mezőnyjáték folyt a pályán, Lazovics és a Scsepovics-testvérek góljaival 3-1-re legyőztük a Tiencsin Teda együttesét.

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek