VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
2017. Augusztus 10. 13:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
dr. Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást a Vidi sérültjeinek állapotáról

Többen fáradásos sérülést szenvedtek az elmúlt időszakban, de voltak kevésbé szerencsés játékosok is, mint például Varga József, Kovács István vagy éppen Vinícius.

"Majdnem két hónap telt el azóta, hogy csapatunk elkezdte a nyári felkészülést, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyi ideje folyamatos terhelést kapnak a labdarúgók. Sőt, július közepe óta már kettős terhelésről beszélhetünk. Ilyen igénybevétel mellett óhatatlanul előfordulhatnak fáradásos sérülések. Hála istennek ezek eddig csak kisebb izomsérülések formájában jelentkeztek. A remekül működő egészségügyi stábunknak hála, a játékosokat mindig gyorsan sikerült rendbe hoznunk. Ez azonban egy "forgószínpad", ahogy telnek a hetek, és a játékosok továbbra is kettős terhelésnek vannak kitéve, addig mindig fel kell készülnünk arra, hogy akadhatnak újabb problémák. Emellett voltak olyan sérülések is, melyek direkt fizikai behatás következtében alakultak ki. Ilyen például Vinícius, Scsepovics és Kovács István helyzete. Juhász Roland és Henty sérülése pedig a már említett, fáradásos sérülések közé tartozik, mindketten jól reagáltak az elmúlt napok kezeléseire - akárcsak korábban Pátkai Máté is. Varga József az egyetlen, akire azt mondhatom, hogy mindkét csoportba beletartozik, hiszen őt nem csak fáradásos sérülés, de direkt behatás is érte Bordeauxban, amely után vele egyeztetve, hősiesen vállalta a visszavágó mérkőzésen való szereplést. Azóta viszont - legutóbb Mezőkövesden - ismét kapott a fájós lábára rúgást, emiatt mondhatjuk, hogy az ő helyzete többszörösen nehezített" - mondta dr. Kovács Tibor.

Csapatorvosunk arra is válaszolt, előreláthatólag, ki, mikor térhet vissza.

"Varga József hétvégi játéka jelen pillanatban erősen kérdéses, a jövő heti EL-mérkőzésen pedig semmiképp sem szerepelhet a piros lapja miatt. Szintén a jelenlegi állapotot figyelembe véve azt mondhatom, hogy arra jó esély van, hogy Juhász Roland és Henty rövid időn belül visszatérjenek. Scsepovicsnak a Bordeaux elleni visszavágón egy az ellenfél kapusával való ütközés során megsérült a bordája, mára azonban kijelenthetjük, hogy az ő sérülése rendbejött, és már együtt edz a csapattal miután a fájdalmai jelentősen csökkentek. Kovács István, Vargához hasonlóan, roppant balszerencsés az utóbbi időszakban a sérüléseket illetően. Először ugye kettős alkarcsont-törést szenvedett, majd az egyik edzésen a bokája sérült meg, amikor pedig már úgy tűnt, hogy ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, akkor egy vírusfertőzés döntötte le a lábáról. Reményeink szerint a hét második felében csatlakozik a kerethez, és akkor ismét teljes intenzitással edzhet. Vinícius a műtét utáni sebkezelés stádiumából ezekben a napokban lép át a rehabilitáció következő szakaszába, amikor is elkezdi a közös munkát a fizioterapeutáinkkal. Ezután még gyógytorna vár rá, és ha minden a tervek szerint halad, akkor szeptember végén térhet vissza" - fogalmazott dr. Kovács Tibor csapatorvos.

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek