VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
2017. Május 18. 11:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
STATISZTIKA
A 47. Vidi - Fradi összecsapás következik az élvonalban

Legutóbb egy évvel ezelőtt győztük le hazai pályán az FTC-t.

A Vidi és az FTC eddigi 91 élvonalbeli derbijéből 23-szor örülhettünk mi, 42 zárult a zöld-fehérek sikerével és 26 alkalommal született döntetlen, a gólarány 143-96 a IX. kerületiek javára.


(Fotó: magyarfutball.hu)

A Vidi pályaválasztása mellett a szombati lesz a két együttes 47. találkozója. 11 Vidi-győzelem mellett 18 alkalommal megosztoztak a pontokon a felek, 17-szer pedig Fradi-siker született. A gólarány 61-51 a zöld-fehérek javára. Az Üllői úti gárda ellen a Vidi színeiben Tiber László és Szabó József bizonyult a legeredményesebbnek, mindketten 9-9 alkalommal mattolták a Fradi kapusait. Horváth Ferenc 7 alkalommal talált Vidi-játékosként a Fradi kapujába bajnoki mérkőzésen, és az ő nevéhez fűződik a legjobb egyéni teljesítmény is, de erről picit később.

A legelső bajnoki:
A Videoton FC első élvonalbeli idényében, az 1968-as bajnokság 8. fordulójában vívták a csapatok az Üllői úton, a találkozót a szezon végén bajnoki címet ünneplő Ferencváros nyerte 1-0-ra.

A legelső Vidi győzelem:
A hatodik meccsen, az 1971/1972-es szezonban jött el az első Fradi-verés pillanata. A 28. fordulóban, a Sóstói Stadion gyepszőnyegén egy fordulatos 90 perc után 4-3-ra nyert csapatunk, Szalmásy Tamás 2, Karsai László és Burka Imre 1-1 gólt vágott a zöld-fehérek hálójába.

A leghosszabb veretlenségi sorozat:
Zsinórban kilenc egymást követő bajnokin sikerült veretlennek maradnunk az FTC ellen. 2004. augusztus 21-én 1-0-ra nyert az FTC Székesfehérváron, ezt követően több mint 8 évet kellett várniuk a zöld-fehéreknek az újabb sikerre ellenünk: 2012. október 7-én ismét Székesfehérváron tudtak nyerni 2-1-re.

A leghosszabb nyeretlenségi sorozat:
19 év! Ennyi idő telt el két győzelem között hazai pályán. 1993. november 27-én 3-1-re nyertünk Horváth Ferenc mesterhármasával, legközelebb pedig 2012. április 29-én győztük le az FTC-t Székesfehérváron.

A legnagyobb arányú győzelem:
A mai napig az egyik legszebb emlék minden Vidi-szurkoló számára, a bajnoki szezon Üllői úti FIESZTÁJA! Az 5-0-ás sikerünk egyben a legnagyobb arányú bajnoki győzelmünk az FTC ellen.

A legemlékezetesebb mérkőzés:
A mai generációnak mindenképp a már említett FTC-Vidi 0-5. Azonban ha a klub teljes történelmét nézzük, akkor ezt a címet minden bizonnyal az 1975/1976-os szezon, 29., utolsó előtti fordulója érdemelné meg. A tabellát egy pont előnnyel vezető FTC a második Videotont fogadta, a találkozó gyakorlatilag a bajnoki aranyról döntött. A Vidi 1-0-ra vezetett Szalmásy góljával, azonban jön egy bizonyos Müncz György nevű ember, aki történetesen a meccs játékvezetője. A számunkra fájó történet mára mindenki számára ismert: a spori nem adta meg Kovács József szabályos gólját, indokolatlanul kiállította Májer Lajost, majd befújt egy véleményes büntetőt a hazaiak javára, a vége 1-1, a zöld-fehérek bajnoki címet ünnepelhettek, míg a Videotont a második helyre száműzte az akkori futballvezetés.

A legjobb egyéni teljesítmény:
Horváth Ferenc nevéhez fűződik, aki 22 évvel ezelőtt mesterhármast vágott a Fradinak. Az 1993. november 27-én lejátszott derbin a 13. percben Wukovics góljával a vendégek kerültek előnybe, ám ezt követően beindult a "Ferike-show": egykori támadónk két perccel később fejjel egyenlített, majd a 47. percben félfordulatból szerzett vezetést. A koronát a 73. percben tette fel teljesítményére, ekkor Zimmermann beadását bólintotta a rövid sarokba, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A Ferencváros elleni góllövőlista:

9 gólos: Tiber László, Szabó József
7 gólos: Horváth Ferenc
5 gólos: Nikolics Nemanja
4 gólos: Karsai László, Nagy II János, Májer Lajos
3 gólos: Szalmásy Tamás, Wollek Tibor, Burcsa Győző
2 gólos: Baranyi Sándor, Zoran Kuntics, Dvéri Zsolt, André Alves, Polonkai Attila
1 gólos: Burka Imre, Nyitrai, Czeczeli Károly, Novath György, Gömöri Ottó, Kerekes György, Emmer László, Gyenti László, Sallói István, Németh Zoltán, Vasile Miriuta, Korsós Attila, Takács Lajos, Róth Ferenc, Vladas Urbonas, Djurisics, Terjék Lajos, Komódi László, Szalai Tamás, Tímár Krisztián, Hercegfalvi Zoltán, Kuttor Attila, Györök Tamás, Lattenstein Norbert, Sitku Illés, Dusan Vasziljevics, Lencse László, Marko Andics, Nikola Mitrovics, Torghelle Sándor, Vítor Gomes, Vinícius, Ivanovszki, Stopira, Scsepovics

CÍMKÉK
2016-2017 OTP Bank Liga NB I Videoton FC - Ferencvárosi TC
Hírek
VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek