VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
2016. November 27. 14:01  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
VIDEOTON FC II - HÉVÍZ FC 1-2 (1-1)
A 3 pontnál többet veszített a Vidi II a Hévíz elleni bajnokin

A kilenc sárga lappal tarkított mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett Disztl László együttese, és három alapember nem játszhat majd eltiltás miatt a jövő heti, Honvéd II elleni zárófordulóban.

NB III Nyugati csoport, 2016-2017, Őszi szezon, 17. fordulóMeccs center 
1-2
(1-1)
Kovács 25
Videoton FC II:
Zöldesi -- Baksa, Kónya, Varga (Csongrádi 46), Schiller, Lencsés, Lénárt, Kovács (Papp Á. 46), Pápai, Solomun (Mód 67), Sejben
Polareczki 13, Polareczki 77
Hévíz FC:
Szekeres -- Bolla, Major, Czibor, Rácz, Szi, Nedelkó, Szántó, Kovács, Fujsz, Polareczki (Tóth 90)
2016.11.27. SzékesfehérvárSóstói StadionJátékvezetők: Éreth AttilaNagy AttilaBati Norbert

Zsinórban három vesztes találkozót követően fogadta hazai pályán a Hévíz együttesét a Vidi II. A vendégek 4 ponttal voltak lemaradva tőlünk a mérkőzés előtt, az elmúlt hetek eredményei alapján azonban a Hévíz számított a találkozó esélyesének.

Disztl László dolgát ráadásul sérülések is nehezítették, nem számíthatott többek közt Véninger, Réti és a hétközi nemzetközi felkészülési mérkőzésen csereként pályára lépve gólt szerző Kondor játékára sem.

Biztatóan kezdtük a meccset, a 7. percben Sejben előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, de 10 méterről, a bal szélről, kapu mellé tekert. A 13. percben egy szöglet után az egyik vendégjátékos közelről Kónya vállát rúgta meg a labdával, a spori mindenki legnagyobb meglepetésére 11-est ítélt ellenünk, Kónyának pedig sárga lapot adott - ez volt a védő szezonbeli ötödik sárgája, így ő a jövő heti, Honvéd II elleni idei utolsó bajnokit ki kell, hogy hagyja. A büntetőt Polareczki értékesítette, Zöldesi ugyan érezte az irányt, de nem tudott hárítani (0-1).

A 15. percben két újabb sárga lapot osztott ki a játékvezető nekünk, Schillernek és Vargának is ez volt az ötödik, így ők sem léphetnek pályára jövő héten. A 25. percben egy nagyon szép támadás végén Sejben passzolt Kovácsnak, aki 20 méterről, ballal kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1). A találkozó egyébként végig nagyon küzdelmes volt, ezt jól mutatja, hogy a spori összesen 9 sárga lapot osztott ki a 90 perc során.

A második félidőben két újoncot is avatott Disztl László a felnőtt csapatban, Papp Ádám és Mód Ádám személyében, akik mindketten a Vidi U19-es csapatában szerepelnek. A második 45 perc kevés helyzetet hozott, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A 73. percben Zöldesinek kellett nagy bravúrt bemutatnia, négy perccel később azonban már tehetetlen volt, Polareczki ezúttal akcióból talált a hálónkba, beállítva ezzel a 2-1-es végeredményt.

Az idei év utolsó NB III-as bajnokiját jövő vasárnap, hazai pályán vívja második csapatunk, méghozzá a Honvéd II ellen.

DISZTL LÁSZLÓ: "Egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk, melyen ellenfelünk olykor elég durván futballozott. Ezen a találkozón összesen 9 ifista korú játékos lépett pályára nálunk, ma ennyire tellett az erőnkből."

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek