VidiShop Vidi.hu Puskás Akadémia Alba Liga
2016. November 12. 14:36  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
VIDEOTON FC II - ÉRDI VSE 2-3 (1-3)
Küzdelmes mérkőzésen szenvedtünk vereséget a listavezető ellen

Irreális körülmények között került megrendezésre a Vidi II szombat délelőtti bajnokija, a két csapat azonban így is jó iramú, gólgazdag meccset játszott egymással.
 

NB III Nyugati csoport, 2016-2017, Őszi szezon, 15. fordulóMeccs center 
2-3
(1-3)
Pölöskei 24, Varga 48
Videoton FC II:
Horváth -- Baksa, Varga, Lencsés, Schiller, Pölöskei, Kovács (Solomun 54), Bévárdi, Réti, Sejben, Suljic (Pápai 70)
Melczer 14, Csizmadia 23, Bozsoki 39
Érdi VSE:
Kertész -- Csizmadia (Honti 82), Kónya, Bozsoki, Ország, Kelemen (Pintér 58), Németh, Csiszár, Balázsovics, Tárkányi (Gyurácz 70), Melczer
2016.11.12. SzékesfehérvárSóstói StadionJátékvezetők: Tuczai MiklósKulman TamásBognár László

Szombat délelőtt 11-kor az éllovas Érdi VSE látogatott Székesfehérvárra. Mivel péntek este óta megállás nélkül esett az eső a városban, és az a mérkőzés kezdetére sem állt el, így irreális körülmények között feszültek egymásnak a felek, akiknek ezúttal nem csak egymással, hanem a pályán elterülő, nagy kiterjedésű pocsolyákkal is meg kellett küzdeniük.

Disztl László vezetőedző ezúttal öt olyan játékosra számíthatott, akik az NB I-es csapat keretéhez tartoznak (Bévárdi, Sejben, Horváth, Suljic és Pölöskei). A mieink kezdték jobban a mérkőzést, többet birtokoltuk a labdát, Suljicot pedig csak nagy nehézségek árán tudták a vendég védők feltartoztatni. A vezetést mégis az Érd szerezte meg, miután a 14. percben Varga buktatta a 16-oson belül Balázsovicsot, a büntetőt pedig az NB I-es rutinnal rendelkező Melczer nagyon higgadtan értékesítette (0-1). Szűk tíz perccel később egy jobb szélről érkező beadást fejelt a kapunkba Csizmadia úgy, hogy a labda közvetlenül a gólvonal előtt pattant le a vizes, csúszós talajra, így Horváth hiába repült, nem volt esélye a védésre (0-2).

Csapatunk nem esett össze kétgólos hátrányban sem, hanem bő másfél perccel később Bévárdi harcolt ki egy 11-est, amelyet Pölöskei értékesített (1-2). A következő percekben csapatunk mindent megtett az egyenlítésért, Suljic, Bévárdi és Sejben előtt is adódott gólszerzési lehetőség, de nem sikerült ismét bevenni az érdiek kapuját. A 39. percben aztán újabb gólnak örülhettek a lelkes érdi drukkerek, egy sarokrúgást követően Bozsoki fejelt védhetetlenül a kapunkba (1-3).

A második félidőt pont ugyanúgy kezdtük, mint egy hete Tatabányán. Középső védőnk, Varga Bence gondolt egy merészet, és saját térfeléről meglódult a labdával, Sejbennel kényszerítőzött szépen, majd lefutotta a vendég védőket, végül pedig szenzációs mozdulattal bökött alá a labdának, amely a kapujából kint álló kapus fölött hullott a kapuba (2-3). Parádés gól volt!

Sajnos az egyenlítés már nem jött össze, hiszen a vendégek magabiztosan őrizték egygólos előnyüket, az irreális talaj pedig rengeteg energiát vett ki mindkét csapat játékosaiból, akiknek már egyik oldalon sem volt erejük arra, hogy veszélyes támadásokat vezessenek. Második csapatunk jövő héten Veszprémbe látogat.

Disztl László: "Mindkét csapat dolgát megnehezítette az eső áztatta, mély talaj, helyenként pedig pocsolyákkal is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. Ennek ellenére sikerült egy jó iramú, élvezetes meccset játszanunk. Közel álltunk a pontszerzéshez az éllovas ellen. A vendégek pontrúgásai veszélyesek voltak. Csapatom mindent megtett a jó eredmény érdekében."

 

VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek