VidiShop Vidi.hu Alba Liga
2012. Szeptember 21. 09:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
GYURCSÓ ÁDÁM:
"Csalódottak vagyunk, de búslakodni nincs időnk"

Fiatal válogatott támadónk még sosem játszott a bal szélen a Vidiben, de azonnal feltalálta magát új helyén is.

"Annak természetesen örülök, hogy ezúttal is pályára léphettem egy komoly nemzetközi tétmérkőzésen, az eredmény miatt azonban én is és a csapattársaim is csalódottak vagyunk. Nem érzem úgy, hogy a 3-0-s végeredmény reálisan tükrözné a két csapat közti különbséget. Az első félidőben szerintem kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a második félidőben viszont úgy érzem, mi játszottunk aktívabban, többet támadtunk, és benne volt a játékunkban, hogy kiegyenlítünk. Bevallom, amikor Paulo Sousa szólt, hogy beállok, de nem a jobb oldalra, hanem a bal szélre - ahol korábban még sosem játszottam - akkor kicsit meglepődtem, de ahogy pályára léptem, tudtam mi a dolgom. Tetszett, hogy a bal szélről megindulva, befelé tudok cselezni, és így akár lövőhelyzetet is ki tudok alakítani magamnak. Úgy érzem, sikerült egyből felvennem a játék ritmusát, de ez ezen a szinten természetes kell hogy legyen. Ahogy mondtam, most ugyan mindenki nagyon csalódott az eredmény miatt, de nincs sok időnk búslakodni. Pénteken délelőtt még egy átmozgató edzésünk lesz itt Belgiumban, aztán következik a félnapos hazaút, szombaton pedig már a vasárnapi ETO elleni rangadóra készülünk. Tisztában voltunk azzal, hogyha bejutunk az EL-csoportkörbe, akkor nagyon sűrű lesz a programunk, azonban a szakmai stáb remekül felkészített bennünket arra, hogy mind fizikálisan, mind pedig mentálisan bírjuk ezt a sorozatterhelést. Végezetül, de nem utolsó sorban azt is el szeretném mondani, hogy nagyon jó érzés volt a csapat számára, hogy az egész vendégszektort megtöltötték a Vidi-szurkolók, és végig hangosan biztattak bennünket" - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzést követően Gyurcsó Ádám.

CÍMKÉK
Gyurcsó Ádám 2012-2013 UEFA Európa Liga K.R.C. Genk - Videoton FC
Hírek
VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek