Vidi.hu VidiShop Puskás Akadémia Alba Liga
2012. Augusztus 28. 18:00  -  Szerző: Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Kaká a Vidiben folytatja

31 éves brazil védőnk természetesen csak névrokona a 2007-ben Aranylabdát nyert brazil középpályásnak.

Claudiano Bezerra da Silva, művésznevén Kaká, 1981. május 16-án született São José do Belmonte-ban. Első klubja a brazil União Bandeirante volt, majd több, kisebb - szintén brazil - csapatban szerepelt kölcsönjátékosként. A 2006-os év hozta el számára az igazi áttörést, ekkor került ugyanis Európába, méghozzá a portugál Académica csapatához, ahol több mint 50 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett. 2008-ban a Hertha BSC igazolta le, 15 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában. 2010-ben a ciprusi Omoniához került kölcsönbe, majd egy évvel később a portugál Braga játékosa lett - ide szintén kölcsönbe érkezett. Csereként a szünetben pályára lépett a Porto - Braga Európa Liga-döntőben is, ahol a második félidőben végig a pályán volt. Legutóbbi klubja a ciprusi APOEL volt, amellyel a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

Klubunk 1+1 éves szerződés kötött Kakával. Sok sikert kívánunk új játékosunknak!

 

 

Hogy minél többen lehessünk a Sóstón, kedvezményesen, a bajnoki jegyek árán lehet megvásárolni a belépőjegyeket (természetesen online is)!

CÍMKÉK
VIDEOTON FC - Minden jog fenntartva