Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
U18-as együttesünk megnyerte a bajnokságot.
Videoton – Puskás Akadémia U16 – Újpesti TE U16 4-3 (1-1)
A 15. percben a lila-fehérek Sallói Dániel találatával szerezték meg a vezetést, de erre hat perc elteltével Bozsó Milán válaszolni tudott. Mészáros Dávid a jobbösszekötő helyén rávezette a védőkre a labdát, akik összezártak előtte, de ő az üresen maradt Bozsóhoz továbbított, aki 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, úgy, hogy a vendégek kapusa nem érhette el a labdát. A pihenőt követően ugyan mi irányítottuk a játékot, de ismét az Újpest lőtte a gólt, Lettner Lóránd révén. Aztán a 74. percben Makrai Gábort utolsó emberként buktatta Solt, aki ezért a megmozdulásáért piros lapot, csapatunk pedig büntetőhöz jutott. Ezt a sértett értékesítette. Majd a 76. percben egy előreívelt labdával Cseri Richárd került helyzetbe, a kapusba lőtt, a kipattanót viszont már Bozsó nem hibázta el. A 82., és 85. percben csapatunk is megfogyatkozott, előbb Koronczi Bence szedte össze második sárga lapját, utána Makrainak kellett elhagynia a pályát, mert elvesztette a fejét, törlesztett. A negyedik gólunk egy nagyon szép egyéni akció után született, a 87. percben Balogh Dávid a baloldalon legalább ötven méteren keresztül vitte végig a labdát, majd bekeveredett a 16-oson belülre, és tíz méterről kilőtte a rövid felső sarkot. A 93. percben kapott még az ellenfél egy 11-est, ezt Grót Tamás belőtte.
Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!
| Cseh András értékelése: „Ez a mérkőzés hű képe volt az egész tavaszi szezonunknak. Zűrzavaros találkozón vagyunk túl, voltak szép dolgok, voltak hullámvölgyek ebben a kilencven percben. A második félidő elején tanúsított hozzáállással már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést.” | ||
Videoton – Puskás Akadémia U18 – Újpesti TE U18 4-2 (2-0)
Igazi hatpontos meccs várt a csapatra, hiszen mindenki tisztában volt azzal, amennyiben nyerünk miénk a bajnoki cím! A 22. percig kellett várnunk több ígéretes helyzet után az első gólra, amikor Alex jobbról középre adott labdáját Tóth László fejelte a bal alsó sarokba. A 26. percben Géresi Krisztián tört előre, majd 20 méterről jobbal kilőtte a bal alsó sarkot. A szünet után a vezetésünk megnyugtatott minket, és annak ellenére, hogy uraltuk a találkozót, meglepetésre szépítettek a vendégek. Előbb Fülöp Alex lesgyanús helyzetből talált be, majd a 63. percben Holdampf Gergő büntetőből egyenlített. Ezután Dajka László változtatott, beküldte Kiprich Dávidot, akinek beszállása megnyugtatta a csapatot. A 73. percben előbb Bartal Bence, majd Kiprich büntetőgólja tette magabiztossá a győzelmet, és a csapat ünnepelhette a bajnoki címet!
(fotó: pfla.hu)
Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!
| Dajka László értékelése: „Kis túlzással azt kell mondanom, hogy ez a mérkőzés majdnem nehezebb volt, mint az egész szezon. Egy nagyon felpaprikázott Újpest ellen kellett pályára lépnünk, megvoltak a helyzeteink, amelyeknek csupán tíz százalékát használtuk ki. A 2-0-as vezetés a legveszélyesebb, ismét jöttek a hibáink, és az ellenfél egyenlítése után úgy éreztem, nehéz helyzetben vagyunk. De óriási energiát mozgósított a csapat, és szerencsére voltak tartalékaink. Köszönök mindenkinek mindent, a 94-esek megérdemelten nyerték meg a bajnokságot! | ||
Arturo Álvarez
#23
2 / 25
Tomas Tujvel
#12
3 / 25
Filip Pajovics
#13
4 / 25
Mladen Bozsovics
#27
5 / 25
Álvaro Brachi
#2
6 / 25
Paulo Vinícius
#3
7 / 25
Marco Caneira
#4
8 / 25
Szekeres Adrián
#21
9 / 25
Stopira
#22
10 / 25
Hector Sanchez
#24
11 / 25
Szolnoki Roland
#30
12 / 25
Juhász Roland
#32
13 / 25
Vítor Gomes
#5
14 / 25
Nikola Mitrovics
#14
15 / 25
Filipe Oliveira
#16
16 / 25
Zsótér Donát
#20
17 / 25
Tóth Balázs
#26
18 / 25
Kovács István
#70
19 / 25
Gyurcsó Ádám
#77
20 / 25
Haraszti Zsolt
#88
21 / 25
Uros Nikolics
#99
22 / 25
Paraiba
#7
23 / 25
Lupeta
#9
24 / 25
Nikolics Nemanja
#17
25 / 25
Torghelle Sándor
#28
4489 FtVidiClub ár: 4040 Ft Fiú póló raglán hosszú ujjú piros-kék Vidishop termék 2 / 4
5789 FtVidiClub ár: 5210 Ft Női póló V-nyakú rövid ujjú fehér Vidishop termék 3 / 4
9489 FtVidiClub ár: 8540 Ft Nike férfi gála póló Vidishop termék 4 / 4
15689 FtVidiClub ár: 14120 Ft Nike felnőtt gála zipzáros felső Vidishop termék
























