Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Videoton FC-Puskás Akadémia U16-ból három játékosunk is a kiállítás sorsára jutott a DVSC elleni találkozón.
DVSC U16 - Videoton FC-Puskás Akadémia U16 4-3 (1-2)
Ősszel 5-3-as győzelemmel zártunk, és ezen a mérkőzésen sem utalt semmi egészen a 85. percig, hogy bármilyen probléma lehet a végeredményt illetően. Igaz, kicsit később érkezett a csapat a pályára, kevesebbet tudtunk melegíteni, és az ellenfél ezt kihasználva a 10. percben megszerezte a vezetést. Ez aztán felrázta a csapatot, és még a félidőben fordítani tudtunk Makrai Gábor és Németh Erik találataival. A második játékrész is jó kezdődött, ekkor a 48. percben Schiller Patrik volt eredményes egy pontrúgás után. Utána azonban ritkán tapasztalható módon kezdett el csökkenni csapatunk létszáma, előbb a 65. percben Koronczi Bence, majd tíz perccel később Kónya Krisztián, a 81.-ben, pedig Badi Benjámin jutott a kiállítás sorsára. A három kiállításból Koronczi Bence piros lapja jogos volt, második sárgája után küldte le a bíró, egy elég komoly szabálytalanságot követett el, és ez vezetett ahhoz, hogy előbb jutott számára meleg víz. A másik két kiállítást már eléggé véleményes. 3-2 után kaptunk egy óriási gólt, majd 3-3 után volt egy nagy ziccerünk kettős hátrányban, de ezt követően a 90. percben jobbára a hazai szurkolók és edzők sugallatára a játékvezető megadott egy büntetőt, amelyet Kardos Tibor értékesített.
| Cseh András, a Videoton FC-Puskás Akadémia U16 edzője: A külső körülmények ellenére rászolgáltunk volna legalább az egyik pontra. Bosszantó, mert négy forduló alatt ez volt a harmadik vereségünk, és ezek közül legalább kettőt meg kellett volna nyerni. Nem ért véget a szerencsétlen sorozatunk, nehéz mérkőzések állnak előttünk, kapaszkodnunk kell ahhoz, hogy a dobogóról le ne csússzunk, ráadásul a következő mérkőzésen hárman nem játszhatnak. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
DVSC U18 - Videoton FC-Puskás Akadémia U18 3-1 (1-1)
Hosszú idő után szenvedett vereséget csapatunk egy olyan mérkőzésen, amelyen végig domináltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de ezúttal bebizonyosodott, hogy nem mindig az a csapat nyer, aki jobb. A tabella középmezőnyében elhelyezkedő debreceniek szerezték meg a vezetést a 22. percben Molnár Tamás góljával, amelyet négy perc elteltével Kiss Roland öngólja egalizált. Ezt követően szinte alig találkozott az ellenfelünk a labdával, mégis a 76. percben Molnár a második találatát érte el, majd a 88. percben Benke Norbert is bevette Kara Dániel kapuját.
| Dajka László, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 edzője: Mindazok ellenére, hogy nagyon komoly mezőny és labdatartási fölényben futballoztunk egész mérkőzésen minden helyzetünket kihagytuk, míg a másik oldalon, pedig súlyos egyéni hibák megpecsételték a sorsunkat Igazság szerint védőink nem tudták megoldani feladatukat, elől pedig a tartalmas fölényünket nem tudtuk gólra váltani. Ritka egy ilyen kilencven perc, amikor egy ekkora nyomást gyakorló csapat elveszíti a mérkőzést. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
(fotó: pfla.hu)
Ősztől indul az Alba Liga
2013. Május 14.
Kiütéses győzelmek és fájó vereségek
2013. Május 13.
Féltucat gól a REAC ellen
2012. Május 20.
Lendületben az U12
2012. Május 17.
Hátrányban is előnyben
2012. Május 17.
Hat góllal jutottunk hat ponthoz
2012. Május 14.
Nem hibáztunk a Csaba ellen
2012. Május 13.
Uros Nikolics
#99
2 / 25
Tomas Tujvel
#12
3 / 25
Filip Pajovics
#13
4 / 25
Mladen Bozsovics
#27
5 / 25
Álvaro Brachi
#2
6 / 25
Paulo Vinícius
#3
7 / 25
Marco Caneira
#4
8 / 25
Szekeres Adrián
#21
9 / 25
Stopira
#22
10 / 25
Hector Sanchez
#24
11 / 25
Szolnoki Roland
#30
12 / 25
Juhász Roland
#32
13 / 25
Vítor Gomes
#5
14 / 25
Nikola Mitrovics
#14
15 / 25
Filipe Oliveira
#16
16 / 25
Zsótér Donát
#20
17 / 25
Tóth Balázs
#26
18 / 25
Kovács István
#70
19 / 25
Gyurcsó Ádám
#77
20 / 25
Haraszti Zsolt
#88
21 / 25
Paraiba
#7
22 / 25
Lupeta
#9
23 / 25
Nikolics Nemanja
#17
24 / 25
Arturo Álvarez
#23
25 / 25
Torghelle Sándor
#28
























