BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:

Ne feledjék, ma a Fehérvár Rádió vendége lesz Nikolics Nemanja! 17 órakor tekerjenek a 94,5-re!

Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

Hartyáni: A tervek szerint haladunk!

Három felkészülési mérkőzésen van túl NBII-es csapatunk, kérésünkre Hartyáni Gábor értékelte az eddigi tapasztalatait.

2012. február 2. Csütörtök, 11:00 - Vidi.hu / Németh Zoltán

- A felkészülési mérkőzéseink közül eddig leginkább a Cegléd elleni találkozóval lehetek elégedett - kezdte értékelését a Videoton FC-Puskás Akadémia vezetőedzője. A Balmazújváros ellen 60 percen keresztül futballoztunk jól, míg az egri vereségünk egy kicsit kakukktojás, hiszen a fizikális terhelés kellős közepén játszottuk ezt a mérkőzést, hogy csak példaként említsem: a meccs előtti napon két nagyon hajtós edzése volt a csapatnak. Összességében a tervezett munkát elvégeztük, de természetesen akad még bőven tennivalónk a bajnoki rajtig.

Mennyire telt a kísérletezés jegyében az első három felkészülési mérkőzés?

Próbáltunk, illetve próbálunk új játékelemeket beépíteni a taktikánkba, ezekkel már kísérletezhettünk is éles meccshelyzetekben. Úgy érzem, ezen a téren is jól haladunk, igyekszünk minél színesebbé tenni a Videoton FC-Puskás Akadémia futballját.

A sérülések illetve betegségek mennyire borították fel a felkészülés menetrendjét?

Szerencsére eddig elkerültek minket a komolyabb sérülések. Műfüves pályákon játszottunk eddig, ez jobban igénybe veszi a szervezetet, mint a természetes borítású pálya. Emiatt minden téli felkészülésnél akadnak kisebb sérülések, nálunk is 2-3 játékos bajlódott kisebb problémákkal, de hosszabb időre senki sem dőlt ki.

Nem volt nagy mozgás a télen a keretben, egy próbajátékos azonban együtt készül a csapattal. Mi a véleménye Molnár Tiborról, a Videoton FC-Felcsút U19 támadójáról?

Számomra az ő teljesítménye a kellemes meglepetés kategóriába tartozik. Fiatal, lendületes, kellően erőszakos labdarúgó, mindenképpen javasolni fogom a szerződtetését.

KEDVELI? Cikk megosztása ismerősökkel:
<< Előző      A ROVAT CIKKEI      Következő >>
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
2012.02.01. 16:08
2012.01.28. 13:40