Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Fejér Megyei Hírlap csütörtöki számában Csank János, a ZTE trénere boncolgatta a pénteki rangadó esélyeit.
|
Akár a forduló rangadójának is nevezhetjük a pénteki Videoton FC-ZTE találkozót, hiszen a tabellán 47 ponttal első piros-kékek a 4. helyen álló, 36 egységgel rendelkező riválisukat fogadják. - Igaz a megállapítás, hiszen a nagyon komolyan bajnokesélyes hazai csapat fogadja a dobogóra pályázó ellenfelét, vagyis minket - mondta Csank János, az egerszegi csapat vezetőedzője, aki korábban többször is dirigálta a Vidit.- Fehérváron elvileg nem sok csapatnak terem babér, így pénteken sem mi vagyunk az esélyesek, de természetesen reménykedünk a pontszerzésben, a bravúrban. Ám sok mindennek össze kell jönnie, arról nem beszélve, hogy ennek érdekében gátat kell vetnünk a Vidi játékának. Vannak olyan szakmai feladatok, amiket az eredményesség miatt a pénteki mérkőzésen meg kell oldanunk. Nem hinném, hogy különösebben idegeskednünk kéne, de bekkelni sem akarunk. Őszintén szólva, nekünk az nem jött jól, hogy a listavezető Szolnokon döntetlenezett, mert most vélhetően jobban harapnak a játékosai. Jó mérkőzést várok, hiszen erre minden adott, közvetíti a televízió, s nem akárhol és akárkivel játszunk. Bajnoki cím? Nem udvariasságból mondom, de az idei aranyérmet csak a Vidi bukhatja el, másnak erre már nincs lehetősége, hiszen nincs mögöttük komoly vetélytárs. |
||
(forrás: fmh.hu)
Nikola Mitrovics
#14
2 / 25
Tomas Tujvel
#12
3 / 25
Filip Pajovics
#13
4 / 25
Mladen Bozsovics
#27
5 / 25
Álvaro Brachi
#2
6 / 25
Paulo Vinícius
#3
7 / 25
Marco Caneira
#4
8 / 25
Szekeres Adrián
#21
9 / 25
Stopira
#22
10 / 25
Hector Sanchez
#24
11 / 25
Szolnoki Roland
#30
12 / 25
Juhász Roland
#32
13 / 25
Vítor Gomes
#5
14 / 25
Filipe Oliveira
#16
15 / 25
Zsótér Donát
#20
16 / 25
Tóth Balázs
#26
17 / 25
Kovács István
#70
18 / 25
Gyurcsó Ádám
#77
19 / 25
Haraszti Zsolt
#88
20 / 25
Uros Nikolics
#99
21 / 25
Paraiba
#7
22 / 25
Lupeta
#9
23 / 25
Nikolics Nemanja
#17
24 / 25
Arturo Álvarez
#23
25 / 25
Torghelle Sándor
#28






pályázó ellenfelét, vagyis minket - mondta Csank János, az egerszegi csapat vezetőedzője, aki korábban többször is dirigálta a Vidit.

















