BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:
Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

U12: Megvan az első pont!

Végig kiélezett mérkőzésen igazságos döntetlen született a Videoton és a Vasas U12-es csapatainak bajnokiján.

2010. szeptember 3. Péntek, 06:33 - Vidi.hu / Németh Zoltán

A Videoton FC U12 az első két nagypályás bajnokiján sima vereséget szenvedett az U13 II. Osztály Közép 'A' Csoportjában, Domján Norbert együttesét mindkét alkalommal idősebb, 13 esztendős ifjakból álló csapat győzte le. A Vasas ellen már saját korosztálya várt a Vidire, azonban itt sem ígérkezett könnyű 70 perc, hiszen az angyalföldi ifjak eddig pontveszteség nélkül teljesítettek. Ennek ellenére Domján Norbert tanítványai kezdtek aktívabban, és a néhány perc után a vezetést is megszerezték: egy szép támadás végén Pratsler Benjáminhoz került a labda, játékosunk pedig két csel után a vendégek kapujába bombázott. A folytatásban ugyan a Vasas birtokolta többet a labdát, ám a veszélyesebb helyzeteket a Videoton alakította ki. Az újabb találatot mégis a látogatók érték el, az egyenlítés egy erősen lesgyanús akció végén érkezett. A második félidőben mindkét csapat nagyot küzdött, de a győztes találatot egyik félnek sem sikerült elérnie. A vége maradt 1-1, U12-es együttesünk így megszerezte első pontját a 2010/2011-es szezonban.

     
  Domján Norbert, a Videoton FC U12 edzője: Nagyon örülök annak a játéknak, amit a csapatomtól láttam. Az eddigi meccsekkel ellentétben most végre szó szerint játszhattuk a futballt, saját korosztályunk ellen kijött a tudásunk. Gratulálok a fiúknak, megdolgoztak a döntetlenért, amit egy erős ellenféllel szemben érték el.  
     
HÍREK ALATT
CÍMKÉK
hazai | mérkőzés | utánpótlás | döntetlen | U-12 | 2010-2011 | U13 II. osztály, Közép-A csoport | Videoton FC U12 - Vasas SC U12
KEDVELI? Cikk megosztása ismerősökkel:
<< Előző      A ROVAT CIKKEI      Következő >>
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
2012.02.08. 07:13
2012.02.07. 07:43
2010.08.30. 10:59