BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:
Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

Lengyelországba utazik az U17

A Visegrádi Kupa korábbi fordulóiban remeklő csapatunk a hétvégén a sorozat döntőjén vesz részt Glubcinában.

2010. július 29. Csütörtök, 17:51 - Vidi.hu / Németh Zoltán

Péntek hajnalban indul az Videoton-Puskás Akadémia U17, hogy az eddig kiváló szereplés után részt vegyen a Visegrádi Kupa döntőjén. Pénteken előbb a Vác FC-vel, majd szombat délelőtt a Slovan Bratislava-Banska Bystrica meccs győztesével játszik az U17-es csapat. Az esélyekről az edzőt, Mózner Jánost kérdezte a Puskás Akadémia hivatalos honlapja.

- Több mérkőzést játszottunk ősszel és tavasszal a Visegrádi-kupán. Örömteli, hogy olyan kedvező eredményeket értünk el, hogy döntőt játszhatunk. Mint minden nemzetközi mérkőzés, a torna döntője is jó erőfelmérő lesz a bajnoki rajt előtt. 17 mezőnyjátékos és két kapus alkotja az utazó keretet. Sajnos Szamosi Zsoltra keresztszalagszakadás miatt hosszú ideig nem számíthatunk, ő biztosan nem tarthat velünk. Nélküle is szeretnénk minél jobb eredményt elérni! - mondta a pfla.hu érdeklődésére Mózner János, az U17-es csapat edzője.

HÍREK ALATT
KEDVELI? Cikk megosztása ismerősökkel:
<< Előző      A ROVAT CIKKEI      Következő >>