BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév: Jelszó:
Exkluzív tartalmak Facebookon! Katt ide.

Tehetséges korosztály került klubunkhoz

Új korosztály kezdte meg edzéseit a Videoton FC-nél, az 1999-es születésű ifjak munkájával elégedett Domján Norbert edző.

2010. július 27. Kedd, 12:38 - Vidi.hu / Németh Zoltán

- Nem voltunk egymásnak ismeretlenek, hiszen már a tavasz közepe óta figyeltem őket a Videoton Labdarúgó Közalapítványnál - árulta el Domján Norbert, a csapat edzője -. Az elmúlt héten három edzést vezényeltem a srácoknak, ezt emeltük most heti 4 foglalkozásra. Sok munka vár ránk, hiszen a keretnek ez lesz az első nagypályás szezonja, így sokat kell tanulniuk, kezdésként a 4-3-3-as játékrendszer alapjait sajátítjuk el.
Domján Norbert népes kerettel készül, a 25 játékos nagy része a Közalapítványtól került a Vidibe, de érkeztek gyerekek például Gárdonyból is.
- Jelenleg a tanulás mellett egyfajta felmérés is zajlik, hiszen mindenkinek meg kell találni a számára legelőnyösebb pozíciót. Az edzéseket próbáltuk jól elosztani, kétszer délelőtt, kétszer délután lépünk pályára, a srácok munkakedvével semmi probléma, ráadásul tehetségesek is, így a kellő szorgalommal sokra vihetik a Sóstói Stadionban.
 

HÍREK ALATT
KEDVELI? Cikk megosztása ismerősökkel:
<< Előző      A ROVAT CIKKEI      Következő >>
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK