PAULO SOUSA:

"A mai meccsen jobb volt a Fradi"

Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és a Ferencváros mestere, Ricardo Moniz a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Paulo Sousa: Gratulálok a Ferencvárosnak, a mai meccsen jobbak voltak nálunk, megérdemelték a győzelmet. Elég eseménydús mérkőzés volt és nem csak a vihar okozta szünet miatt. A sorozatos terhelés miatt jó pár játékosnál nagy volt a sérülés veszélye, ezért az összeállításnál ezt is figyelembe kellett vennünk, hiszen nagyon fontos, hogy sérülés miatt ne kelljen nélkülöznünk senkit. Többeknél észrevehető volt, hogy mentálisan fáradtak, nem mindig hoztak jó döntéseket. Az Európa Ligában jól teljesítünk, a bajnokságban is több olyan meccs volt, amikor jobbak voltunk ellenfelünknél, de nem nyertünk, ma azonban jobb volt nálunk a Ferencváros. A szünet természetesen a koncentrációt, a lendületet egy kicsit megtörte, de ilyen bármikor megtörténhet, ahogy ma meg is történt.

Ricardo Moniz: Nagyon fontos győzelem volt a mai, a Haladás elleni kupavereség után fontos volt, hogy nyerjünk. Szurkolóink segítségünkre voltak ezúttal is. Tudtuk, hogy olyan csapat ellen játszunk, amely előttünk jár, amit bizonyított hét közben a Sporting ellen is. Megérdemelten vezettünk, mert jól kezdtük a meccset, sőt, volt még egy tizenegyesgyanús eset az első félidőben. Jól akadályoztuk meg, hogy a Vidi a saját játékát játszhassa, elöl pedig Böde, Somalia és Jenner révén veszélyeztettünk is. Egy ilyen támadás eredménye lett a gól a második félidőben, és Böde annak ellenére, hogy nem játszott jól, végül eldöntötte a meccset. A szünet nem jött jól a csapatnak, de még a végén is volt lehetőségünk újabb gólt szerezni.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek