PAULO SOUSA:

"A mai győzelem nem csak a Videoton FC, hanem az egész magyar labdarúgás számára nagyon fontos eredmény"

A genti mérkőzés után a két edző értékelte a látottakat.

"Megérdemelten jutottunk tovább, és nem csak azért, mert sokszor bevettük a Gent hálóját. Az elején ugyan nagyon nehéz perceket okozott nekünk a belga csapat, mi azonban elég erősek voltunk ahhoz, hogy kivárjuk, amíg eljön a mi időnk, a helyzeteinket pedig jól ki is használtuk. Nagyon egységes csapat a miénk, a játékosok hatalmas szívvel küzdenek mindig és pontosan tudják, hogy egy adott mérkőzés során a nehezebb időszakokon hogy jussanak túl. A mai győzelem nem csak a Videoton FC, hanem az egész magyar labdarúgás számára nagyon fontos eredmény. A szurkolóknak, akik elkísértek minket ismét nagy köszönettel tartozunk, és azoknak is köszönjük a támogatást, akik szerettek volna itt lenni, de valamilyen okból kifolyólag nem tudtak minket elkísérni, és otthonról szorítottak értünk. Vasárnap a Honvéd elleni mérkőzésre várunk mindenkit, hogy megünnepeljük, hogy ez a közös álmunk valóra vált. A játékosok és Önök szurkolók is megérdemlik, hogy a mostani távolság ellenére együtt is megünnepeljük ezt a sikert Sóstón."

Trond Sollied: "A futballban az nyer, aki gólt rúg. Nekünk is voltak a mérkőzés elején helyzeteink, azonban egyet sem tudtunk berúgni. Fiatal és tehetséges csapat a miénk, de még nem állunk készen az európai porondra. Gratulálok a Videotonnak!"

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu